|
Gyönyörben fürödve erotikus verspályázat - Dobogós versek
2010.12.12. 23:45
Első helyezett:
Cseh Györgyi
A küszöbön túl
A küszöbön már.
Turmalinszín’ madarak ölén ring fehér bárkám,
vagy csak az angyalok…
Csak angyalok öle reszket, rázkódik kínom felett;
testem alabástrom vonalai karmazsincérnaként szakadnak szét a táguló fényben.
Szagotok orromba tolul.
Mint páfrányok seprűje, hajatok szelíden legyez,
karotok, medúzák kék csápjaiként ölel és fojtogat. Most;
mikor üszkös mellem örökre a mennybe keményedik. Nélkületek.
Kacagjatok.
Kásásan fanyar húsotok férgek bűne lesz. Forró kútjaitokhoz keselyűk ülnek,
míg álmodó kedvesetek tomporára sistergő nyálatok hull.(Ön)Tudatlan.
Óh, mit tudtok ti vágyaimról.
Mit tudtatok?
Álltok a szirten össze sem gombolt kabátotok alá csap a hajnal, ahogy szétosztjátok
aranyló múltam utolsó foszlányait, s tékozlón szórjátok a haragos szélbe szét,
aztán erőltetve keresitek színeim;
Mikor nyelvem bársonyába tört erős falloszotok ..,
mikor combjaimat markolták izzadó tenyereitek az utolsó tusáig szorítva
szoknyámat cafatban is.
Mint kisfiúk anyjukat nem eresztve…
Homlokotok ezüstjéből iszom véretek. Nézzetek.
Emlékezzetek.
Leeresztett hajam sáfrányos libbenésére, kamaszos combjaim ruganyos mozdulására,
asszonyos csípőm telésére, fogyására.
Vállaim szögeire feszített testetek nyögéseire. A csendre.
Mi eljött.
S jön el.
Ahogy nyaltátok vadul eleresztett melleim gyümölcseit, bele sem harapva, mintha a bűnben is a bűntől rettegnétek örökké.
Kacagok. Felettetek vagyok idefenn és alul.
Ölem titokzatos bilincse csilingel fületekben majd minduntalan. kínokra kárhozott tébolyult farkasok szagoljátok nyomom vonítva az égre.
Eresszetek.
Tekintetem kobaltkék tekintetembe gabalyodó lényetek, létetek szálait lefejtem, eresztem;
Hagyom.
Könnyeim belétek égő mintái elpárolognak, ahogy kézen fognak fénytestű vőlegények, menyasszonyok.
Belehalok.
A küszöbön túl
örök istennőtök
vagyok.
Második helyezett:
Kozma Ágnes
Hálóidban
(A szavak már elhangzottak,
hosszú csendekbe vonulnak)
közted s a fal között
- felfüggesztett lélegzetek
közt szünet-
vagyok
ha a fal fele fordulok
ott is mintha te lennél
te mindenhol vagy
s ha feléd-
néha te is fal vagy
hosszú, néma árnyék
ruhád vágásaiban
fluktuáló fénykockák
üszkös éjt metszenek
oldanak zsebeket
minden fal- gomb,
cipzár, ingujj, nadrág
mi a meztelenségig
- elválaszt tőled
bár közted lehetnék
combjaid vibráló
rángásaiban
s te köztem
- ugyanott
a köztes az ideális állapot
(ezt még Horatiusnál
megtanultam)
ujjak keresése:
játék-bújócska
most leszek a buja szende
ideálokban termő múzsa
eljátszok akármit
az ős pogányt, ki bálványoz téged
a rafinált, ledér kaméliás hölgyet
a félvállról kacsintó, kacér kisleányt
a díszletei közt ragadt, túl finom gésát
játszhatok romantikust, szentimentalistát,
művészt, ki a plátói tantrában hisz
végül eljátszhatom- magamat is
az érintés kiindulópontja: pont
körkörösen terjed
az ujjhegyekig, a bokádig
- míg tart a lélegzet-
ujjaimmal körbeírlak
elsodorlak, megkereslek
simogatásokkal nevezlek
átrajzolom vonásaidat
az atomok ujjbegy-
táncát bőröd alatt
csak egytestnyi térben
csak egymoccanásnyi időben
- férünk el-
mozdulatokká zsugorodom benned
mégis teljessé a Végtelen nyel
porcelán-fényű testeden
árnyak csorognak
a levegőt darabolja
suhogó hajad
a pillanat ájulása
a bennünk széthulló
idő - én vagyok
most önként és talán félszegen
öledbe olvadok
levetett arcainkon
a gyűrődéseket
kisimítjuk másnap
félbemaradt mozdulat
várakozik benned
kinyomozatlan illat
párnákon erjed
Harmadik helyezett:
Korponai Szilvia
Pajzán budoár
A lepedő borvörös selyem,
rézkeret csillog az ágy körül,
vörös a fal, a baldachin,
kristálypohárba bor kerül.
Közelebb vonz a félhomály,
buja kacaj, a hölgy piheg,
suttog a száj, a kéz merész,
kitapintja a lényeget.
Feszül a frakk, a lakkcipő,
suhog az alsószoknya lenn,
heves a csók, a bőr pirul,
habkönnyű csipke a kézfejen.
Hetyke bajusz a száj fölött,
mohón falja a szép nyakat,
elpattan s szétgurul a gyöngy,
vágyuk emléke rátapad.
Nyaldossa tűzforró ölét
az ágy mellett álló gyertyaláng,
hófehér combok közt a fej,
nyögdécseléstől reng az ágy.
Selyembe markol két kacsó,
hason a hölgy, az úr pedig
hátulról tölti fegyverét
s elsüti tán majd reggelig...
Különdíj:
Baráth Dániel
Kielégia
A szoba magánya - halvány fények
tollkontúros lenyomata a szemhéj
belsején, definiálatlan egyedüllét,
vágyak kiéletlen kiélhetetlensége:
egyedül - a lelkemben feszült csend,
hangtalan neszek és zörejek,
molekuláim tompa zúgása, a vér
dobolása a fülemben, párzásra
emlékeztető pisszegés, gyomorforgatóan
izgató jelenetek, rekedten
elskandált értelmetlenségek,
hullasötét szomjazás: a vágyak
megmerevedett, megfeneklett,
megfeketedett sziluettjei;
egyedül - a lelkemre ráfeszül a csend, s
az árnyakból formálódott formátlan formák
szenvtelen közönnyel illegetik magukat,
s én vágyakozón végigszomjazom a két
szemropogtatóan szép mellnek vélt foszlányt,
a fenék vonzó ívét, hajlatokat, a ködös
csóklenyomatokat, s kifeszült ujjakkal nyúlok
oda, ahol mostanra már reszkető óceánnak
kéne lenni, hogy végigsimítsam, hogy lángolni
lássam, érezzem, amikor körülölel, hozzám ér,
zenél, elemészt, felforral, megvakít,
kuncog, nyög és sikít, reszket és rám feszül -
de nincs ott semmi, csak hullasötét szomjazás,
egyéb értelmetlenségek,
és én csak önkielégítek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
