|
Testi szerelem - Szexualitás és erotika a művészetben rendezvény
2011.02.02. 19:00
Ebben az írásban kérdéseket fogalmazok meg a szexualitás témájának adekvát helyéről és szerepéről a tág értelemben vett művészetben. Az elemzés megköveteli, hogy az előző mondat fogalmait tisztázzuk, hiszen véleményem kifejtése csak akkor lehet világos, ha pontosan körvonalazom, hogy mit értek a szexualitáson, a művészeten, illetve a szexualitás művészi reprezentációján. Egy ilyen értekezés szükségképpen tartalmaz erősen szubjektív megfontolásokat, így tisztában vagyok azzal, hogy a soron következő kijelentéseim közül sok erősen vitatható.
A szexualitás – Ligetfalvi Gergely, esztéta barátom találó megfogalmazása szerint – az ember legizgalmasabb kalandja az életben. Ehhez a magam részéről annyit tennék hozzá, hogy személyes elképzelésem szerint, ez az életünknek az a szférája, amely igazán rólunk szól. Persze ez egyszerűnek tűnik, ugyanakkor végtelenül bonyolult. A szexualitás mint aktív tevékenység valójában szólhat rólam, a másikról vagy pedig rólunk. Nem udvariatlanságból helyeztem magamat az első helyre. Amikor a szex számomra leginkább rólam szól, ez egy önző hozzáállás, amit tulajdonképpen társas maszturbációnak is mondhatnánk. Ilyenkor a másik személy csupán az én kedvtelésemnek az eszköze, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy az együttlét neki is jó, hanem annyit jelent, hogy nekem ebben az esetben ez nem igazán számít. Számos oka lehet annak, amikor a szex főleg inkább csak a másikról szól. Ilyenkor a testiség tulajdonképpen szolgálat vagy, még csúnyábban megfogalmazva, szolgáltatás. Szerény véleményem szerint a testileg-lelkileg igazán kielégítő szexuális együttlét a harmadik típusba tartozik, tehát „rólunk”, az aktusban résztvevő két személyről szól. Ehhez azonban többnyire nagyon mély barátságra vagy éppen szerelemre van szükség, hiszen ezek valamelyike nélkül az együttlét könnyen az önzés vagy a szolgálat megnyilvánulásává válhat. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti szerintem szükségszerűen azt, hogy az ilyen, „nem egyenrangú” együttlét nem lehet nagyon jó akár mindkét résztvevő félnek, csupán annyit, hogy az a kölcsönös „eszement rákattanás”, amely számomra például vonzóvá teszi a szexuális életet, hiányzik belőle.
A művészet fogalma, a kultúráéhoz hasonlóan, meglehetősen sokrétű, nehezen definiálható terminus. Már a kiindulásnál kénytelen vagyok két, párhuzamosan működő munkahipotézist javasolni a szóban forgó tárgy meghatározására. Először is, minden értékelő motívumot figyelmen kívül hagyva, tág értelemben művészetnek nevezek mindent, ami tudatos emberi tevékenység eredményeképpen jött létre, és mások szórakoztatását szolgálja. Ezt a meghatározást leszűkíthetjük egy kifejezetten értékelő dimenzió bevonásával, mely szerint a művészet az, amelynek a művészetben többé-kevésbé jártas emberek egy része művészi értéket tulajdonít. Az első definíciót az teszi adekváttá, hogy tökéletesen elképzelhetőnek tartom, hogy két-, háromszáz év múlva – ha élenek még emberek és foglalkoznak társadalomtudománnyal – régészek, néprajzkutatók és egyéb tudósok a mi jelenlegi korunkat kutatva művészeti terméknek tartanak olyan produktumokat, teszem azt pornófilmeket, amelyeket mi jelenleg nem igazán ruháznánk fel művészi, csupán esetleg használati értékkel.
Az igazán izgalmas kérdés éppen a szexualitás esetleges helye és szerepe az értékelő értelemben vett művészetben. A tág értelemben vett művészetben a szexualitás jelenléte szerintem azért nem bír különös jelentősséggel, mert a csupán a szórakoztatást megcélzó műfajokban – lássuk be – a szexualitás öncélú ábrázolása (például a népköltészetben, horror-, erotikus és pornófilmekben, illetve egyéb a tömegkultúra területére sorolható alkotásokban) önmagában eléri célját, hiszen többnyire szórakoztatja az érdeklődőket. Fontos kiemelni, hogy a szexualitás a művészetben nem a szexualitás művészete, egy nemzetközileg elismert csellóművésztől hallottam egyszer magánbeszélgetésben, hogy a szexet van, aki csinálja, és van, aki beszél róla, a kettő ritkán jár együtt.
Egy teljesen normális és hétköznapi szexuális együttlét leírása önmagában többnyire igen csekély művészeti értékkel bír. Ez körülbelül annyit jelent, hogy önmagában semmi érdekes nincs abban, hogy például valaki evett egy jót, de Móricz Zsigmond Tragédia című novellájában, ahol a főhős halálra eszi magát, mégis kihagyhatatlan motívummá válik ez az egyébként hétköznapi esemény. Ez elvezet a következő kérdéshez. Mitől és hogyan lehet a szexualitás ábrázolása értékes? A magam részéről nem rajongok az olyan művekért, amelyek oktató-nevelő jelleggel ruházzák fel magukat ezen a területen, és elismerem, hogy igen jól jöhetnek a szexuális fejlődés bizonyos szakaszaiban, de többnyire csupán használati értéket látok bennük.
Guillaume Apollinaire Tizenegyezer vessző című könyve vagy de Sade márki művei szerintem jó példát nyújtanak a szexualitás adekvát művészi ábrázolásának egy lehetséges útjáról. Ezek az írások szörnyű, borzalmas módon ábrázolják a szexuális életet, a gyengébb idegezetű vagy konzervatívabb olvasók könnyen felháborítónak és gusztustalannak találhatják őket. Azért tartom őket mégis értékes műveknek, mert az emberi természetnek olyan árnyoldalait mutatják be a szexuális aberrációk hiteles ábrázolásán keresztül, amelyek antropológiai szempontból gazdagabbá teszik a nyitott olvasók világképét. Ettől persze nem leszünk boldogabbak vagy kielégültebbek, de körültekintőbbek és józanabbak mindenképpen.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
