Első helyezett:

Haász Irén

Nyári melegben

Erek medrében csörgedez lustán

szelíd partjai közt áramló vér.

Hintaágy bölcsőjében ér az éj,

ébren gondolkodtat lángtollú nyár.

Még forróság dől a légkatlanból,

s a pőre bőrökre gyöngypermet ül,

De lám, már enyhe szellő élénkül,

hűs viharok fenyítik északról.

Hová kéne gyűjteni hőséget,

hogy kapna télen minden rászorult?

Hogyan teremthetnének bőséget,

kikre az Élet pörölye borult?

Már forr az agy, de néma az Élet,

s a zúgó fejbe csak doboló vér tolul…

Második helyezett:

Fazekas Imre Pál

Ölelő nyár

neszeket bogoz az éjvéghez ért

kis vad rejtegető bokorvilág

eltűnő csillagok gyöngyeiért

cserébe hajnalpír kék szövi át

üde sugarával langy harmatát

fényszomjas virágok levelein

simul a csillogás fel a fákig

már minden ragyog itt körös-körül

lepkeszárnyon repült szemhatárig

hol a víztükrén még a pára ül

s mint sóhaj lebeg el időtlenül

az ébredő percek ereszein

ideér hozzám a reggeli szél

halkan sziszegve súg egy mondatot

lássam-érezzem a lelkemig ér

a természet ad mit csak adhatott

időben minden kis pillanatot

varázsözönével telítve el

és megszikrázva a víz üvegét

a néma fáknak is hangot adott

fénylő virág madár üzenetét

ezer vidám színben illatozott

daloknak adta át mit fokozott

e látvánnyal fűtött ölelő nyár

Harmadik helyezett:

Budai Zolka

Mindig este

Csak a párkányra borultam.
Egy életnyi terhet adva a könyöknek,
hogy így hallgassam, nyomorultan,
a falevelek mint zörögnek
s a kutyák e félhomályba esve
mint ugatnak s némulnak hirtelen.
Este van az utcán, mindig este
s mindig árnyék a szívemen.

Lázas lelkem folyton beteg,
cigaretta méri számban a fokát
s mint gyermek, aki reszketeg,
nyűgös, éjjeleket nyafog át.
Nem nyugszik semmi köröttem,
sűrű, nyomasztó lég lebeg,
fájdalmakat az örömben
szikráztatnak a fény-jelek

az égi, kopott műszerfalon.
Csak, ami nincs, az világít.
Minden más ama csillag-plafon
elszürkült, ócska hibáit
rejti, hogy senki se lássa.
Így bújócskázik az éjjel
s az időnek kattogása
egy egész embert kibélel.

Változok. Csöndben. Egészen.
Egyre apróbb ponttá válok.
Egyre erősebben érzem,
hogy szétmállanak az álmok,
a föld megfordul alattam
s itt dobban rajtam a hiány
minden még nagyon szokatlan
mellkasi rezonancián.

Különdíj:

Sütő Fanni

Szántód- Kőröshegy Vonatállomás

Vonatsíneken állok, mindig és tovább

Mosolygok és játszom a naiv ostobát.

Mindig van egy rímtelen sor és nem jön a vonat.

Izzad a törött ablak-szem, gyilkos nyár van.

Édesség helyett rozsda íze a számban.

Üres karjaimban ájultan hever a hőség.

Összefutunk következő életemben,

mint a párhuzamosok a végtelenben?

Láthatnád a síneket túl a horizonton...

Miért rejtegetjük a kínos vallomást,

hogy már sose hagyjuk el ezt az állomást?

Hová akarsz menni, ha nincs felsővezeték?

A vonat bizonytalan ideig késik.