Első helyezett:

Rácsai Róbert

Őszi hexameterek

Szeptember

Szép az idő, tűnődő napfény játszik a kertben;
árnyát üldözi, mint a bohóc, és kergeti egymást
pár koravén, rozsdás falevél, míg tétova erdőn
készül aludni az ősz-ruha színű nyári világ, és
kis bogarat kerget két kései fecske az égen.

Október

Bokrok fáradt ágai áznak a hűvös esőben,
ködszita-permet hajnal-ezüstje borul takaróként
ház falain szaladó indák bronzszín levelére;
s rőtarany ékszerrel díszíti magát a liget, míg
mélyzöld színeivel büszkén áll ott a fenyőfa.

November

Színehagyott a világ, most fázva kiált a fa ága,
bús dala szól, citerázva beszél hozzánk, jön a tél. Nézd,
álmosan ásít zúzmara marta mezőre az óév,
s megveti ágyát, békén tér nyugovóra, amíg zord
szél idehozza az ősz legutolsó táviratát ma.

Második helyezett:

Haász Irén

Őszutó

Domb alatt feszület

felügyelt köves út

kanyarogva, porba fúlva

szőlőhegyre jut,

csendesül a szüret.

Már nem olyan kevély,

megcsipkedte a  dér,

vérvörösre színeződik

mint csorranó vér

sárgult szőlőlevél.

Még utolsót moccan

az őszi természet,

adóját rója, vére hull,

must csordul, elnézed,

a présbe fürt pottyan.

Sápad a fény, futó

árnyakkal kóborolt,

aszúsodó szemekbe bújt

álmodozó kobold,

kifacsart őszutó.

Harmadik helyezett:

Csintalan Ila

miért és azt

miért és azt, hogy megmaradtál

a folyosók össztorkolatánál

és a süllyedő iszapban

átmeneti kabátod esőcseppjeiből

növesztettem bizalmat

hittem itt megragadhatsz

ónos ízű volt a lány

a fiókban leltem rá

összefércelt cérnák alján

égtek nyúló szemei

kivetített filmkockák

villogtak át rajta

a színeket megkavarta

tó zöld íze a szádnak

maszkok a ruhákban hálnak

elkobzott gombok

brokátban égnek a türkiz bolondok

elfeslett útja a kéjnek

szétfésült jelenünk rebbenése

birtoklás íve a létnek

újra kezdjük

rajtra készen

Különdíj:

Vasas Marianna

Smaragd táj emléke

Szürkület szomorú csendjén
Őszi sugarakon átsejlő remény
Tovaszáll...

Nem öleli Nap a tiszta eget
Nem énekel rigó a világ felett
Sohamár...

Ágak forró násza többé nem lobban
Csak egy fagyos könnycsepp koppan
A földre.

Fák sziluettje jeges és sivár
Viruló szirmok hervadnak immár
Örökre...

Smaragd táj emléke megfakul
Élet visszhangja belehalkul
A szívbe.

Szépség szikrái bujdosnak
Lét-lángok hullongnak
Tó vizébe.

Madárdaltól dús táj
Kongása a lélekbe váj
Oly' szomorú...

S a Nyár sírján tovább ragyog
Mécsvirággal átitatott
Madártoll-koszorú.