Balázs László vagyok, Szentendrén élek. Munkám a reáltudományokhoz köt, de az irodalomnak mégis meghatározó szerepe van életemben.  A vonzódás miatt átléptem a határt és próbálkozásaim is vannak ezen a téren. Korábban megjelent néhány versem és rövid prózám a Héttorony irodalmi portálon, Poet verses oldalon - de már csak itt az éden oldalon találhatók verseim - és 10-12 antológiában.

Közhelyekből...

- és a folyó szerinted,
foltos hátán kis darab éggel?
- ez nyilvánvaló... maga az idő
halad előre lassan medrében
kanyaron túl
az ismeretlen jövő
a csillogó pillanat fenn
- folytatnám innen: a mélyben a múlt,
és ott a ködből kivált csepp
a fűzfaágon, mely vizére hullt?
- lehet egy perc, egy nap, de lehet
akár rövid életed...
- rendben, ha folyóba hullok
és az tengerbe visz, mi a tenger?
- elmúlás, időtlen vég...
vagy ha van, Isten,
parttalan erő, a végtelen
hová időd is megtér
- én nem tudom, csak csepp vagyok,
ahogy az írás mondja: hozzá hasonló...
- cseppben a tenger...
- így valahogy, és a só?
- akkor legyen könnycsepp
- jobban hangzik, ez lehet jó,
és ha egy arcon a szél szárít fel?
- úgy a tenger lesz kevesebb...

Elmúlás

Korán leszálló bűvös este
Fénygubóból kikelő
Fekete lepke,
A sóhajnyi szélben
Átváltozik minden
Merre lebben szárnya
A hamuszín égen.

A folyók nem mozdulnak
Mint sötét üszkös erek
Körben a fák s szelíd ágak
Alkonyba mélyedő
Fekete gyökerek,
Hol a megmaradt fény,
Elszivárog
S nyomában az éj,
Mint kihűlt parázs
Sötétebb a feketénél.

C. utolsó útja

Valamiért,

Maga sem tudta miért

számolta, hogy hányadszor

teszi meg ezt az utat

Télben, tavaszban, most őszben

mindennap

Nem ismerte be, magának sem,

hogy megfáradt

de egy padon, a park szélén – először életében-

megpihent

csak, hogy élvezze az őszi napfényt…

- szépítette.

Tegnap szinte egész nap esett…

Földre lesütött pillantása

arcára tévedt véletlen

egy pocsolyában:

ilyen szögből…hmm… talán nem is annyira öreg

és talán az orra sem olyan nagy

így szemből… ellenfényben…

Igen, ma akár beszélhetne Roxánnak

érzésekről is, persze majd finoman…

szavak mögé rejti valahogy…érezteti csak…

és persze csakis azután, hogy elmondta a híreket…

a hirtelen támadt hűvös szélben

köpenyét összehúzva kelt fel

- Talán majd mégis inkább holnap….

Indulnom kell!

még elkésem…