Weeber Ilona

Vágyaimtól

karnyújtásnyira voltam

(nem csak szomjúságomban,

gőzölgő zöld-habos undok,

méreg-teám mellé

rejtem lázálmaimba

testem felemésztődő

titkait)

hüvelykujjam

darabolt bőrébe fojtom

tehetségtelen voltom

hogy felszabadítsam

az ”érveket.”

derengő rémképeket múltamból

halottak napján idézek fel

apró részletekkel

győzködöm jövőmet egyre

hát persze! tegnap felfedted újra

hibáid. két érzéketlen szemed

életképtelen mozdulataid

unottak. maradsz elfecsérelt idő.

ha nem lennél ilyen

tökéletesen távol…

k a r n y ú j t á s n y i r a

Hajdu Mária

Értelem

Hazug éjjelek között vergődött a lelkem,

nincs rá bocsánat, pedig megbántam ezerszer,

ám néma nappalokkal büntetett az égbolt,

mindnek szárnya nőtt, mi valamikor szép volt.

Csak állok egymagam, nem zavarnak hangok.

Fojt a csend szava, s nem zúgnak harangok!

A rongyos szívemen feslik a szerelem,

mert győz a szív felett végül az értelem

Runa Ivett

Hókeringő

Ezüstszín tánc, pehely felhő
parancsomra széllel száll,
szívemben szerelmet álmodón
ajkam csókjaidra vár.

Elmerülve az éjhullám
fent szálló hűs peremén,
tündérekkel táncol a vágy,
így élek e földtekén.

Kinek nem volt sehová sem,
teret hajlítottál értem,
kibélelted végtelennel,
s világokat adtál nekem.

Mikor kezeimben tartom,
s keccsel táncol lángoló hó,
akkor tudom Égen-Földön
értem van most itt minden jó.

Szívem dobban erős hittel.
Veled szárnyal. Most repíts el!
A reménnyel teli házba
álmom találhat családra.

Fogd meg kezem, hű lovagom,
tarts akkor is, ha gyönge kardom.
Hókeringő tűz hajnalon,
szívemet szívednek adom.

Szilas Ildikó

Ősz

Csillogó arany-ősz
- nyírfáknak ékszere -
mint lányhaj omlik alá a fűz,
és megannyi rege szálldos,
susog a lomb alatt,
míg jő az alkonyat,
narancsvörös a vérjuhar,
megannyi hangulat...
A tűztövis bogyói közt
fázósan bukdácsol a szél,
és dalra kél a vén dió,
zörög a sok levél...
Aludj, aludj csak néma kert,
én őrzöm álmodat, míg hólepel
borítja el a csupasz ágakat,
álmodd, álmodd a szép tavaszt,
- most alszik a vetés -
hintázó hópelyhek alatt
az újabb ébredést...

Zs. Daróczi Klára

Csillagos ég

„Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,

a szegény legénynek utat mutassatok.”

Döccen az égen a Göncöl,

reccsen a tengelye; hőköl

szárnyaszegetten a Hattyú,

ül, s nem költ a Fiastyúk.

Lantnak a hangja nem árad.

Jaj, Pegazus, hol a szárnyad?

Cassiopeia, te is futsz?

Tejpocsolyába beléfúlsz!

Nyávog a hős, nagy Oroszlán,

Rák, ni, előre poroszkál!

Hol vagy, Szűz, kikacaglak!

Nem kellesz te a Baknak!

Kos, biza nem verekedhetsz!

Herkules is szereket szed.

Ej, te Nyilas, hol a vessződ?

Tej csöpög? Adjatok ernyőt!

Csillagok, csillagok, végem, ragyogjatok.

Nekem többé utat már ne mutassatok.

Schneider Tibor

Isteni tűz                                      

Bátyám után itt vagyok én                                                                    

Ő feláldoztatott a Golgota hegyén.                                                     

Testét megkínozták, elvették életét                                                     

Értetek adta lelkét, testét, mindenét.

Itt van lelkem s nem testem

Mit ő áldozott a kereszten.

Lelkem kincses házát kitárom

Legyen egy kis melegség a világon.

Atyámtól hoztam e lélek melegét

De nincs ki igényelné szeretetét.

Kinyitva lelke hideg kapuját

Megváltva ezáltal önmagát.

Lelkem forró Isteni tüze

Belevész a nagy semmibe.

Isteni tűzre vágyó lélek

Amit itt hiába remélek.

Pénzsóvár, gonosz, akarom

Ezt kéne elpusztítanom!

Erő kevés, nincs csak lelkem melege

De igényt nem tart rá senkise.

Bájer Máté

Hexameter esőben


Őrködik ébren az este, falak közt nyugszik a fétis.

Szél irdalja az ázott utca keszegköpenyét is.

Halkan duzzad a járdaszegély, ahogy alma a fákon.

Mély tócsák levesében ezer szúnyogdög a tárkony.

Felhők öntik a záport, mint egy pultos a rossz bort.

Még dermedt kék aszpik az ég, félholdja ma rokfort.

Kín álló tál itt a panel, tálcája az aszfalt.

Már régóta csak éhesen őrzöm e roskatag asztalt.

Csendben várom a bordám, illata átfut a házon,

Mégis a dőlt szoba mélyén most egyedül vacsorázom.

Nézem a táj takaróját, szikrákkal teli jáspis.

Ő, aki enni meg inni adott, vajon adhat-e mást is?

 

Popele-Schantl Judit

ősszel...

ősszel még felmászom a hegyre,

vándormadaraktól búcsúdalt remélve

ősszel még járok az erdőbe,

színes levelek közt titkokat temetve

ősszel még kiülök a kertbe,

s emlékeim gyűjtöm álmodni a télre

Maráczi Rea

Azt hiszem, szeretlek…

Próbáltalak elfelejteni,

emlékeim mély kútjába dobni,

útjára engedni, mint léggömböt a gyermek,

de nem ment…

Kinyitottam kalitkád ajtaját,

hadd szállj el szabadon.

De a lelked estére mindig visszatért,

és várt rám ugyanott…

Kergettem ezernyi szikrát és csillagot,

hátha majd egyszer beleszédülök,

elfelejtem ki vagy, és nem fogok emlékezni Rád,

de végül mindig a Te arcod tekintett vissza rám…

Ki kellene tépnem a szívemből azt a darabot,

amit Te foglalsz el benne,

és elküldeni Neked bizonyítékul,

hogy végre higgy nekem…

Talán, az életem is sokkal könnyebb lenne,

csonka és üres szívvel reménykednék benne,

hogy a szívem darabkája a szívedhez illesztve,

legalább a Tiéddel újra egész lehetne…

Vassné Kökény Éva

Csodák birodalma

(St.Martin koncert az aggteleki cseppkőbarlangban)

Csodák birodalmában

jártam a hegyek gyomrában

hol óidők

tanúja cseppekből épített

palotát

és felcsendültek

istenáldotta

hangok

égi dallamok

a szent zene zengett

hol megkövültek

tegnapok

és felszálltak

sóhajok

a szaxofon és

pánsíp siratta a

magányost

kit megkönnyeztek

az angyalok

könnyeikből

könnyű pára

kővé válva

megdermedt.

Utry Oszkár

Kék harisnya

Elég volt a feslett nőkből, kék harisnyákból

Csömörlök a könnyű vértől, a miniszoknyáktól

Fülledt, buja, elrabolt nappalok, éjszakák

Csöpögve árasztják magukból a kéj szagát

Sok laza erkölcsű nőcske illatos mocska

Skarlát szalaggal szorosan összefogva

Bársonyos párnák közé puhán temetve

Lakattal lezárva a fagyos vízbe bevetve

Vigye másnak, tőlem kellően messzire

Már csak Rá gondolok, másra senkire!

Silingi Zsófia

Ősz

Égig nyúló fák közt

színarany fényfolyó,

arany lombok alatt

ősz-szőtte takaró.

Őszi szőttes bársony,

halkan lép rajt a szél,

arany függönyt lebbent,

röpít a fák fölé.

Arany ár, méz eső,

levél-lepke párzás,

halálos zuhanás,

ősz-örvényű nász tánc.

Fűri Mari

Az Adrián

Az az erős, élénk középkék

Tengerré mossa szíveinket

A tiszta hullámokban elveszünk

Nem feledve, hogy jártuk Triesztet

Amelynek óriás terén

Rusztikus, régi paloták

Körülfogtak, belénk karoltak

Nem akartak engedni tovább

Hogy Grado szűk sikátorai

Zöld zsalus házai a múltat

Hozták el, homokos partjai

Csupasz talpunk alá simultak

Hogy okos és szép volt Adrienn

Hogy végül a csúnyából is szép lett

Míg ellenzőt vont szemünk elé

A gazdag mediterrán növényzet

Takó Ernő Attila     

Holdfény a Tiszán

Távolból hívó énekszót hallok... nézem
a képet: oly tündér táj, mely szívem csücske...
Csillagtüzes kék égbolt, Teliholdfényben
fürdik a szépséges vén folyó, álom-tükre
sok-sok nevezetes írásnak, költeménynek.

Fekszem vízpartján... képzelet szárnyán éltet
hullámzása: kis hajón ringatóznék Veled!
Régmúlt időkre hajló fák köszöntenének,
utaznánk Kettesben forráshoz és tengerhez,
gyönyörben átölelve lépnénk a Mindenségbe...

Varázslatos világ, ha így megérint az éjjel:
Csókjával áldaná Szerelmünket a Természet!

Bogdán Mária

Vágóképek/csapó 2012

Kocsmák sötét sarkában szőtt

cefre-szagú álmok

esővízért jajgató föld

deviza-koldus átok

szerelemtelen kiégett kamaszok

tág pupillájuk előtt

füstfelhő gomolyog

céltalan golyót ki lőtt

számolatlanul elméje

zavaros nem is lehet más

a XXI. század regénye

erről szól s az Ősrobbanás

mi leszakított kontinenseket

pocsék facebook profiljáért

egy diplomát átvehet

mert a Vámpír Farkast plagizál még…

Szoby Zsolt

A halálraítélt

Pálcát tört a kevély praetori gőg, ostoba nyegleség;

ujjongott Kaifás: el vele, míg pártol e csőcselék,

s vádolt ősi jog – ám védte Pilátust, ha kezet mosott.

Bíborszín ragyogott köntöse ujján, bele vére folyt;

gúnyolták katonák: hisz te király vagy, koronádra nézz,

nádat tart ma kezed, míg a kereszt, s majd utad is nehéz.

Irgalmas, ki világ bűneiért nyögte a Golgotát,

hol zúgott gyülevész nép: ha vagy Isten fia, tégy csodát!

Nem fogják fel Atyám, mit viszek én – szólt, s vele porba hullt.

Bőrén ösztöke vájt rút sebeket, mert a düh elvakult,

ám hű asszonyok arcán siralom: menj Simon, ó segítsd,

mert szentség, amit ő éjen a lelkünkbe, szavával írt.

S jött harmadnap a hír: már üresen porlad a sziklasír;

ő itt volt elítélt, teste helyén már csak a szemfödél,

éltét vette a föld, adta az ég – hol szava bűnt ítél.

Szegő Judit

Érzés-torzó

Elindulok veled

Magányom felöltve,

Mint rossz kabátot,

A hideg időre.

Berreg a vén autó.

Gondolatod siet.

Kihunyó zsarátnok

Lánggal égő szíved.

Felcsendül a zene.

Düh-szikrákat látok

Szemedből izzani…

Futnak a platánok.

Lopva nézem arcod

Ez új ránc, úgy látom!

Elfáradtál te is,

Elfáradt egy álom.

Üveggolyóba zárt

Gomolygó szerelmünk

Lágy füstje elillant.

Hideg lesz a telünk!

Rossz kabátom szellős.

Fagyosabb a tél is.

Tűzre fahasábot!

Tán melegít mégis…

Szabó Zoltán

Tulakodás

Róka gomba, Erdőszélen,

Nő halomra, A cserjésben,

Sárga gomba, Együtt nőve,

Egymást fojtva, Ott a földbe',

Társainak egyre mondja:

Én növök a legnagyobbra.

Lukács Mária

Ecsetvonások

 
Ma minden madár
nekem énekelt,
lélekfalamra tapadtak
az örömpercek, sarkában
gömbölyded ecsetek
színezik az évek élét.
Szivárványom nem törhet el,
nyújtózkodik a boldogság
hegyén kiáradó örömmel.
 
Körülöttünk forog a Világ,
egy darabig még maradunk,
mint hullámvasúton a gyerekek,
egymásba kapaszkodhatunk.
Halad szépen a sorskerék
és mi benne változunk,
mint csillagom két éj-szemen,
még vibrál a lét -
addig van szerelem.

Kovács Ágnes

Gyász

Zavarodott némaság -

sötét lepelbe burkolózó

ezüst színű fák 

Torokszorító fájdalom -

kétségbeesett

hangtalan ordítás

Távolról felhangzó

gyász-szavak,

sziklákként gördülő

könnycseppek,

fehér homályba vesző

vágytöredékek

Néma táj -

furcsa üresség,

megkopott szavak

Bécsi Judit

Huszadik század

Az analízis előre meghatározott szempontok szerint zajlik.
Szabdalt világ, mint rongyolt valóság a tér-időben.
Fényben fürdik s mosolyog, a szintézis nagy Mágusa,
a kimaradt szempontok nyílvesszejével
ledöfi, s kalapjára tűzi a tudományt.
Adám Éva a kertben, fázósan összebújnak e rettenetben,
s a kert almái mind beértek.

Varga L. Krisztina

Hazatérés...
 

Kezem fáradtan teszem a kilincsre, de szívem
mintha lovak vágtatnának, oly robajjal, zajosan dobog.
Ez a mozdulat, mit oly rég vártam, ez választja el
éjtől a nappalt, mától a holnapot.

Csak egy mozdulat, jelentéktelen, apró, nem zengenek
róla méltató, nagy szavakat;
de a kéz, ami mozdul s a kilincs, ami enged,
először táncol s az első számukra ez a lázas pillanat.

Mély levegőtől tágul a tüdőm, pupillám mohón issza
mind, a torlódva beszűrődő fényeket;
a falon, egy remegve közelgő árnyék képe feldereng

Herczeg Liliána

Sans lendemain

lángolva lebbenő lélek-pihenő és                                a szívemen szögesdrót

fényt olt az est és fest végtelen vágyat, hogy                       feszítsd tovább a béklyót

boldogság betegen, és felkel a szellem                      fájdalmat sebbe mélyeszt

ahol smaragdzöld a fű és szürke az ég                      ziháld még, hogy "csak élvezd"!

az éjben ködös látomás, vágytól vörös                      minden, ami megmaradt

vad, perzselő egek, hogy szerethesselek                    a lélek tovább hasadt

te az enyém, én a tiéd, a csókodért                            legyek hát szerető rab

kicsit kevésbé szeress, csak hogy ne fájjon                és onnantól nincs holnap

Balogh Veronika

Szakítás
 

Visszaadom a szíved,
de az enyémet nálad hagyom.
Kötözd be, kérlek, ha fájna,
gyógyítsd csókjaiddal,
s majd akkor add vissza,
amikor a tiéd összeforrt.

Aranyodi Zoltán

Spontán eufória
 

elődeim nyomdokain ülök

illatosan morajló
inkarnáció halmaz
kering körülöttem
fájna a dal
ha találnám
de csak halvány
ködfoltokban
dereng a képzelet...

béke van

a régi lámpás
megtöri a csendet
meglelem
mit nem is keresek
belehallom
szívdobogásom
egy régi sanzonba
könnyezem

spontán eufória

Hajdan Vali

Szóvirágszálak

Szirmaimat bontom
a panasz világában,
Illatomat ontom
a szavak virágában.
Szóvirágok szirmai
kinyílnak-bezárnak,
Rejtőzködő titkokat a
szívekbe zárnak.
Szóvirágszálak
hajladozva szállnak,
Rímek bokrai közt
hozzád eltalálnak.
Lelkeknek üzennek,
szívekhez beszélnek,
Bárhogy ki vannak is
téve szembe szélnek.
Eszedbe juttat majd
néha egy poétát,
ki versbe kötötte
Neked e bokrétát.