Tartalom
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Publikum
Indulás: 2007-02-28
     
Beszámolok 2012
Beszámolok 2012 : Éden Versklub - Spinoza Színház Téli kert

Éden Versklub - Spinoza Színház Téli kert

  2012.11.30. 17:29

Beszámoló és fotók


 

November 25-én hagyományteremtő céllal került sor a Spinoza Színház téli kertjében az Első Éden Versklubra, amely a "Lánglelkű költők" verspályázat döntőbe jutott első 25 versének felolvasását, egy kis élőzenét, valamint a műsor végén szabad felolvasást tartalmazott. Az eseményre mintegy 25 fő érkezett, akik között szép számmal akadtak műkedvelők. A két felolvasó Bocsi Beáta és Bors Anikó volt, akiktől az általam szervezett irodalmi műsorok közül az egyik legszínvonalasabb előadást hallhattuk - persze ehhez kellett a zsűri által is igen egységes, jó színvonalúnak ítélt versösszeállítás. A zsűri tagja volt: Csák Gyöngyi, Pethes Mária, Zalán Tibor, Merényi Krisztián, Szinay Balázs, Serfőző Attila , Kónya Gábor és jómagam.

A versblokkok között Pálóczi Imre dalszerző gitáros – a Hypo zenekar egykori alapítója - adta elő mély érzelmű, lírai szerzeményeit, amelyek szemmel láthatóan nagy hatást gyakoroltak a jelenlévőkre.  

A műsor után következett a szabad felolvasás, amely ismét jó hangulatban telt annak ellenére, hogy az alkotók társadalmi problémákról is véleményt cseréltek, ami nem meglepő, hiszen a költőt erősen foglalkoztatja az élet forgatagának érzelmekre kiható tényezői.

Összességében igen tartalmasra sikeredett az első versklub. Az Éden Művészeti Hálózat eztán minden egyes verspályázat kihirdetése után megszervezi a versklubot, így az egyedi rendszerű verspályázat – pontozásos eredménytáblázat – után még egy plusz lehetőségnek juthatnak azok, akik beneveznek pályázatainkra.

Az alábbi linken megtekinthetők a fotók:

 

//edentol.gportal.hu/gindex.php?PHPSESSID=dd8gq98td6fip7m40s9drattc5&pg=35371684&gid=2877851

 

Beri Róbert

 

     
     
Írások
     
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.