Bujdosó Krisztián

Egy novemberi úr

Friss hajnalt hoz az ősz,
Levelek buknak alá sebesen,
S mindent őszi takaró borít,
Nézem.

Barna-vörös lombok mindenütt,
Kétkedő uraság pillant ide,
Tekintete érdes, de békés,
Kíváncsivá lettem.

Harmat ékkő fénylik a pázsiton,
Madárfütty, s a szélharsona szól,
Mégis csendes e pirkadat.
Elindulok.

Padon ül ott, mint holmi szobor,
Mosolya szívhez szóló, s kedves,
Bizakodom, ezért lépek még,
Csípős a szél.

Int, hogy üljek le,
Csontos kezét a padra teszi,
Zörren az avar, talán mókus az,
Figyelek éberen.

A vörös pirkadat tűzként terjed,
Szép ez a fényes örök,
Lépteim alatt levelek ropognak,
Leülök.

Mosolya mit sem apadt,
Nyugalmam fokozódik,
Ketten nézzük a reggelt,
Érzem a napot.

Mindenütt szél kavarog,
Szinte söpri az utat,
Annyira nem is hideg,
Már nem is fázom.

Ránézek békés arcára,
Ő csak néz, s bólint,
Lassan, komótosan megindul,
Követem.

Körötte elhal a zajos szél,
Elhalnak a hangok,
Megnyugszik a tér,
Tudom, itt az idő.

Kengyel Éva

Bíbor filter

Még játszik a szél,
szélben a rózsa szirma
sötét vitorla, libegő illat,
illanó bíbor filter.
Benne a nyár puha mámora
s egykori tavaszok zápora,
most mégis omló,
jéghideg kövekre
fújja a szél.
Őszi virágok halódó
csokrában,
a halál fanyar
ölelő karjában:
libegő illat,
illanó bíbor filter
a múlt.
A csont most megizmosult,
szívben a lélek felénk osont,
ott álltál újra,
mint libbenő vitorla,
emlékedből teát párolt
a játszó szél.
Benned a nyár puha mámora,
s egykori tavaszok zápora,
és benned a halál
és benned az élet
tündöklő rózsája.
Lehullott szirmod:
életed filtere,
íze, zamata, illata.
Érzed-e, hogy
tűnő emléked
bögrémben feloldom,
s csak kortyolom,
kortyolom,
kortyolom...

Szentes Zsófia Tóth Árpád - Esti sugárkoszorú - Evokáció
 

Halk nesz készült csendes megnyugvásra,
a város zaja is pihenésre vágyott,
lila kendője, puhán átkarolta,
s a nappali szivárvány szürkeségbe váltott.
Sejteni véltem szemed csillogását,
mint ahogy a szikra elszórja lángjait,
mintha láttam volna árnyad moccanását,
és a meghajló ódon díszkert szilánkjait.

Hirtelen a valóság időtlenné tágult,
 a csend bársonyszőnyege, megszűnt hullámozni,
zsibongó érzület, tátongó szakadékként, kábult
lelkemet hangosan kezdte tépázni.

Félelem és riadtság a perceket átkozta,
időtlen időkig zuhant a múlása, azt hittem,
hogy az őrült védtelen végtelent cipeltem
míg kezem kezedet hirtelen elkapta..
Ijedten, zsibbadtan, reszketve,
némán szomjaztam hallani halk szavad,
lelkem megnyugodott,
 a zajos forgószél elapadt,
s a köszönő napsugár a jövőnket tervezte.

Szoby Zsolt

Oremus!

Csillagok közt csonka reményünk tévelyeg,

s hatvanhat bölcsnek szavát féled majd;

nyilaznak harmincadok bősz hordái.

Maholnap éhen halsz.

(Pilinszky János: Négysoros – evokáció)

Dobosi Valéria

Kocsmában

a kocsmapulton vonagló kétségbeesés

számolja a leszámolásig hátralévő

perceket, zsongítja magát még a rettegés,

s haját tépi, bozontjába ősz szálakat sző

a régóta elkábított lelkiismeret,

a falak füstös, fémhideg börtöne bezár,

nincs menekvés – éjszakák iszapja eltemet,

és nem számol meg majd csak az utolsó leltár,

ami darabra mér elhibázott életet,

a többi, kicsit kívülálló néz, nem érti,

- a zöld pult körül tétován tovább ténfereg –

nem szánja, nem menti ki, nem sérti, nem félti,

közönybe csomagolva érzéketlen szavak,

pedig a kijárat fölött tábla lóg: szabad……

Hajdu Mária

Hazafelé

„Látni a földet, látni csak egyszer”

szeretném újra, ahol születtem.

Látni a várost, régi falumat

völgyet ölelő domboldalakat.

Rákos-pataknak fürge futását,

határban érő búza kalászát.

Erdőn rejtőző szarvasok nászát

és a vadgerlék fészekrakását.

Letűnt időkből a Régi templom

büszkén fehérlik a temetődombon.

Azon az úton, amelyen járok

remélem, újra hazatalálok.

Ide születni a legszebb álom,

„élni először itt e világon.”

Molnár József Bálint

Kutyasétáltatás az éjszakai fagyban

Fagyott hó tükrében sápadt Hold ragyog

Reszkető hidegben félelemmel telve

Kérdőn néznek rám hideg szemű csillagok

Ki ez a delejes pára a rideg éjszakában

Jégpáncél ruhában, kéklő aurában?

Amikor a Fiastyúk melengető szárnya

Pelyhes kiscsibéit óvón vigyázza

A lassan döcögő, lomha Göncölszekérből

Néhány fehér pehely hull alá az égből

Kutyám fittyet hány Fiastyúkra, égiekre

A nagy hidegben sétára szottyan kedve

Sóvárogva gondolok a meleg ágyra

S várok, mint Krisztushívők a csodára

Imámra előtűnt a gőzölgő barna pára

Mint aki a sötétben jól végezte dolgát

A havon elkezdte nyalogatni talpát

Majd a barna kupacra esik pillantásom

Végre folytathatom megkezdett álmom

Földi Erzsébet

Versgyár

Ha írnék minden nap
egy verset, lehetnék
versgyári szaki,
a szavakat a helyükre
csavaroznám
(csak senkit ne
akasszanak ki),
reszelném a
mondatalkatrészeket.
Tüzes a ritmusolaj
(ha a meós rekedt),
és sorjáznám a rímek
megfolyt varratát.
Ebédidőben bedobnék egy
verslábpörköltet szókedlivel,
legurítanék rá két cent
metaxametert,
és tennék a világra egy
jó nagy jambust.
Ha versgyári szaki lennék,
verset kalapálnék minden nap.

Kis Krisztián Bálint

Fogyó sorok

– a XX. század emlékművére –

Jégvirágot rajzolsz ablakomra.

Féltés ébred bennem;

helyettem is vigyázz mag-magadra,

Téged meg ne lessen

senki.

Már hiába: új értelmet nyer

a marhavagon,

fölzavartad a természetet.

Ne mondd, változom!

Ne.

Nem angyalok tesznek csodát

lég-könnyedén,

hanem útból félre dobált

vágy-emberkék.

Mert meghajlik az Idő:

alázat,

és meg-megéltet a Csönd:

megőrzi

a múltat

a jö-

vő-

nek.

Fazekas Imre Pál

Egy morzsányi fényért

nyugtalanság

különös színeit

rajzolják az utat

sziklákon villog

a becstelenség

tollfosztott karja

szűk völgyek mélyén

más időket keresnek

élet-halál sikolyok

tarajos hullám az égen

rohan rohan

virágarcú napok felé

az élet nyújtja kezét

egy morzsányi fényért

Makra Laura

Cím nélkül

Lüktető ritmusok,
néma sikolyok
kiapadt tengerén
úszom én
a szilárd mennyországban.
Vággyal teli ágyam
mélyéből zuhanok felfelé,
miközben kettévált tudatom kutatom.
Csak ilyenkor uralom.
Nyugalom.


Molnár József

Papír-folyók 28 – Szerencsecsillag

Vajon, kin  múlik a
kártya-szerencse? Bárcsak
tehetnénk érte, a jó
lapjárás, ne a véletlen
agyszüleménye legyen.

Hamiskártyás éjjeleken
a szerencsecsillagot
lehazudnám az égről,
csakhogy enyém legyen
a felhalmozott arany-vár,
s kéjnők tucat-combjai
mögött rám váró
gyönyör-love.

Ha fürge ujjaim
megöregszenek,
annyi baj!, gyorsabb
golyó a halálnál
nincsen,
s ha hóhérom készíti
kötelem,
üzenem,
ráér arra!
Húzd rá, cigány!

Kártyaégető kezem,
pénzzel teli zsebem
húz-visz
az örvény-lejtőn,
húzd rá, cigány!

Egy okkal több
a vigalomra,
halomra-malomra,
vigyen az ördög
a pokolba,
húzd rá, cigány!,
húzd rá, cigány!,
fizetek egy életre.

Köröket, pikkeket, dámákat!

Treff nyolcas várában ábrándhal.

Húzzad közelebb trónusom,
csillagom égjen, ki ne aludjon!
Húzd rá,
húzd rá,
húzd rá, cigány,
húzd rá,
húzd rá,
húzd rá, cigány!

Ma akasztani
visznek.

Pattog a tűz a lábosban,
forró pokol lett ágyam ma,
nevetett a hóhér a kérdésen,
játszik az őrdög, ha megkérem?
Kártyát elő,
bankot ide,
roppanni fog a pokol köve,
robbanni fog a pokol tüze,
húzd rá, cigány,
húzd rá, cigány,
istenem, ma
égess el!

Dudás Ilona Éva
 

Születni szeretnék

Ó miért, hogy hajnali négy

Sincs még, s mégis a vers

Mint követelő csecsszopó gyermekem

Felébreszt.

Kezembe tollat ad.

Sír és rí

Születni szeretnék

Anyám, ne vess el magadtól.

Ne. Mert lelkedbe veszetten

Ha születni nem tudok

Ha csonka vagyok

Ha... ó fájdalom

Te képmutató, te mocskos,

Te gonosz, te áruló

Te, te, te

Hazudni mersz velem

(Nem félsz, hogy a föld

Kifordul sarkaiból

A tengerek elpárolognak

A folyók vize vérré változik

S lelked kalapáccsal töröm össze?

Hogy darabjait

Torkodba tuszkolom

S így kell, kell, kell

Kell élned életed?)

Ismersz jó anyám.

Lassan megismersz

Enyém a mély

Enyém a magasság

Enyém a láng

enyém az igazság.

Ó, hogy te számítanál?

Elcsitul a csend

S évezredek néma ködén át

Makacs gyermek nem felel

Duzzog, majd sírva, végül

Porba hull.

Anya számítasz.

Anya kellesz, anya fogadj el

S szűköl a vágy

Anya szeress, könyörgök

Akkor is, ha nem vagyok

Szabályok közé szorított

Szép szonett (ó veszne meg

irigylem, irigylem).

Sem ütemhangsúlyos, komoly

Hexameter.

Ha épp hosszú vagyok

Mert kapkodva már

Ha kegyeskedsz figyelni

Végre anya, végre már!

A szó parttalan szakad

Tenger, s gát nem fogja át.

Ugye-ugye? Ismerd el.

Édesanyám

Szép vagyok. Akkor is

Ha megbicsaklik néha a szó

Az egész számít

Szeress tökéletlenül.

S ha már vagyok, ha létezem

Ne javítgass, ne csitíts

Akkor csonkán lettem

Betegen egész.

Akkor tiszta, teljes

Igazul.

Fogadd el, szeress.

Neked ez jutott.

Ez van.

Más sokan

Meddővé váltak

Te termékeny vagy

Örülj, ne panaszolj.

Fogadd el magad.

S még egy valami

Nem azért születek

Nem azért vagyok

Nem azért leszek

Hogy asztalfiókba bújva

Eldugva csodálj-

Mert igaz-szép-gyermeked

Elfogadja, hogy még félsz

De lesz nap mikor

Verskötetben felelsz

Tetteidért.

Tetteimért.

Költő vagy, költővé tettelek

Én.

Taknyos csitri, boldog leszel.

Ne félj.

Te önnönmagadban egész

Gyáva-bátor

Csillag galaxis, univerzum

Társat adtam neked

Beszélni korán

Mutatni korán

Önmagad.

Úgy, ahogy másnak nem lehet

Te lelkekbe látsz

S ismerve önnön kínjaid

Fény leszel, századokon át

Gyógyítasz...

Megszeppentél, látom

Ne félj, ne félj, ne félj.

Menj szaladj égi-földi

Apádhoz

Bújj karjai közé

Nyugodj meg sss jó anyám

Öleld leendő férjedet

Jaj te édes, te bohó

Ugye játszani jó?

Hát játssz, játssz lehet.

Neked ez kell.

S másnak joga

Beleszólni nincs

Tied életgyöngyöd

Annak adod

Annak csak annak

Az igaznak

Aki lehet békakirályod

Mamlasz királyod

Urad. Apád.

Férjed. S gyermekid

Atyja. Zsarnokod. Szeretőd.

Megtaláltad ki méltó rá

S ha meghal, s szíved

Még szeretni képes

Utodját is megtalálod

Majd.

Gondoskodom rólad anyám

Akkor is ha öreg leszel

Akkor is ha csúf.

Csak egy esetben

Hagylak el.

Ha nem szeretsz

Ha magad taszítasz el.

Verslelkem akkor

Megszakad

S ahogy kihunyt csillag

Összetöpörödni tovább nem tud

Már földig hajolt

Már könyörgött

Már megalázta büszke magát

Ha semmi nem jó

Ha nem szeretsz feltétlen

Anyám, elhagylak én

Lángom kihuny

S te, te ki óriás izzó csillag

Voltál, a legnagyobb közül

Kihunyt, magányos leszel

Egyedül, egyedül.

S milljomnyi lélekfényed

Egy teniszlabda méretű

Jéghideg sűrű gömbbe

Összetömörül

Ó s az sem mellékes ugyan

Édesanyám csak hogy sejtsd

Mit teszel

Az ilyen csillag fekete lyukká vál

S a tér-idő szövetét szaggatva szét

- Ha nem szeretsz feltétlenül -

Fekete lyukká leszel

Min a fény sem hatol át

Mi elnyel más boldog, teljes,

Egész csillag lényeket.

Sötét körébe boldog

Senki nem lehet.

Siratlak, siratlak, sajnállak

Imádlak, de lángomat

El kell vonnom tőled, el

Verslelkem elpusztítani

Nem engedem.

Elmegyek.

Más talán megbecsül

Nem. Még azt sem tehetem.

Hová kerül a vers

Ha lélekfényből kikerül?

Látod anyám ezt már én

Sem tudom.

Tán van vers mennyország

Ahol a ki nem mondott

Boldog, igaz szavak

Meg nem született gyermekekkel

Játszanak.

Nem félek, oda menni

Jó anyám. Ha csak ott

Szeretnek. Végül. Igazán.

Nem félek, nem félek

Tudnod kell megteszem.

De kérlek, térden állva könyörgök

Sírva, nyüszítve, vágyva

Én a büszke, én a nagy

A kicsiny elgyötört igaz

Engedd szeretni magad.

Szeress, szeress feltétlenül.

S lihegve buk orra

Arccal a porba.

S anyja nézi vergődését

Némán kérlelhetetlenül

S telnek másodperc évmilliók

Majd egyszer csak a távolság rövidül.

Anya hozzá sétál

S vers csonka-egész

Beteg-teljes

Tökéletlen és kegyelmes

Egészét

Magához öleli.

S sírnak, sírnak mindketten.

Drága földi anyám,

boldog vagy, hogy félve írom

Verseim

Hogy mint a vad

Újra meg újra hátratekint

Bejössz-e szobámba

Megint. -

Szeretlek. Szeretlek feltétlenül

Jössz, ha akarsz

Nem löklek el

Szeretni foglak, s gondozlak.

S csonkának, tökéletlennek hagylak.

Elfogadlak s nem várok el.

Jó vagy úgy kedves kincsem

Ahogy születtél.

S a könnyező kicsi

Elhalványodik.

Feloldva, egyesülve

Anyja része lesz

Lélek egész, teste-vére

Békére lel.

Békére,

Békére.

Boldog vagy?

Igen anyám.

Hagysz aludni?

Kicsit talán.

Akkor mars pihenni, kincsem

Most, ne duzzogj

Adj pár órát

Majd veled akkor játszhatok

Pihenten

Jó anyád most

Nem sokat ér

Megértheted, megértheted

Elfáradtam én nagyon.

Jól van anyám,

Jól van látom rajtad azt.

Hogy már bízhatok.

S tudom nem zársz újra

Vad ketrecbe majd.

Bízom benned, bízom benned

Hogy szeretsz

S ha játszani vágyok

Majd játszol velem

Elengedlek

Legyen tiéd az éj

Hogy pihenten szolgálj újra

Önző gyermekért

Engem, engem, engem.

Édes gyermekem

Újszülött, ifjú porontyom

Úgy lesz.

Aludd végig az éjszakát

S éltem könnyebb lesz.

Nem rejtelek búra alá

Másnak megmutatni

Nem leszek rest.

Szeretlek. Jó éjszakát.

Pihenj anyacsókkal

Homlokodon

Édesem.

Anya most visszafekszik

Adj neki

Édes szép álmokat.

Szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Jó éjszakát.