A „Jobb idők fényére várva” – pénz-fődíjas versíró pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese

http://www.poet.hu/user/Bero

Csák Gyöngyi – költő, író

http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/

Kőhalmi Ildikó - költő

//kohalmi.gportal.hu/

Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós

http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29

Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473

Zalán Tibor – költő, író, dramaturg

http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home

Első helyezett:

Geiger Erzsébet

novemberi söprögető

ahogy  körbe érnek bennem

a lemondások lassan olyanná

válok mint rozsdás levelek

a tócsában ázva okot

keresnek az elmúlásra

és visszafájnak  régi novemberek

apám nagyfejű  krizantémjai

erzsébet napra részegen hozta

anyámnak sárgát  nekem lilát

de virággal kezében  soha nem

kiabált cserébe  mindig énekelni

kellett  a száll az árva madár

őszi fellegekbent  nekem akkor

még könnyű volt a nóta

elénekeltem bármit  parancsszóra

nem fájt abbahagyni annyira

mintha saját örömömre  dúdolgattam

volna  mint anyámnak  aki bádogteknőben

durva  súrolókefével  mosta a ruhát

apám tekintetétől  kicsúszott kezéből

a flóra szappan  a mosólét  már csak

könnye habozta tovább így járok

mindig amikor utólag próbálok

valami idilli képet összekaparni

a gyerekkorból apám svájci

sapkájáról szemembe hull

a téglapor

Második helyezett:

Nagy László

A mi imánk

 Uram, alig vagyunk méltók köszönteni,
 hisz látóvá tetted a testi, lelki vakot.
 Állni tanítod, kinek még lába sincsen,
 de mondd, bűnösen lelkünket miért hagyod?
 Kitártad a világ ajtaját immár felettünk,
 értelmet adtál megannyi szép varázsnak.
 Miért hagyod kiszáradni hitünk könnyeit,
 miért, hogy nem takarod be, akik fáznak?
 Ösvényt adsz az erdei botorkálónak is,
 medret sóhajtasz minden pataknak.
 Hát miért nem jelölöd a mi utunkat is,
 miért hagysz magunkra lelki vaknak?
 Miért nem lehetünk mi is, mint patakod,
 kinek mindig jelölve tengerig az útja,
 el nem ereszted, de béketűrően hagyod,
 hogy csobogását a nagy vízig kifussa.
 Hisz már egyebünk sincs, csak halottunk,
 és tán bűnünk feszítette vak hitünk.
 Ne hagyd, hogy elfogyjon az út alattunk,
 mert elveszünk, ha már Benned sem hiszünk.
 Taníts meg hát minket haragodra Isten,
 de jóságod vezérelje esztelen haragunk.
 Tartsd meg lábunkat, mert ha botlása nincsen
 talán erőnk is lesz s felállunk magunk.
 Ne hagyd, ki csak most eszmél még,
 vak hitté váljon benne tanított szent igéd,
 eltorzult hitekben lassan emészt a vég,
 s üszkös lélekkel járulhat csak Eléd.
 Hát tarts meg minket szent akaratodban,
 hisz annyiszor próbáltuk már Nélküled.
 Engedd, hogy majdan a végső sorban
 tisztán remélhessük, hogy találkozunk Veled."

Harmadik helyezett:

Gősi Vali

Emberlét

Azt hittem, hogy mindig kék a tenger,

ha pirkadatkor ráolvad az ég,

hogy egyesülnek hajnal-ébredéssel,

és megszületik nászukból a fény.

Megismertem haragját a víznek:

hulláma ha vad,  tarajos-sötét,

ultramarin-kékre vált viharban

a halált hörgő, vén tengerfenék.

Hiszem mégis: egyszer minden ember

− mint homoktenger, arany partokon −

kincseit majd szétteríti végül,

ha meghajol az égi színpadon.

Tisztább öröm nincs is a világon:

az emberlét a legszebb hatalom.

Asszociáció - Ellen Nitt: Azt hittem

Negyedik helyezett:

Vaskó Ági

Csendes csodára várva

Szűz-fehér falakon
ólomszürke rajzok,
rettegés - a "mester"
néma csendben alkot.

Várószoba, székek -
egymást átölelik,
rajta ülők terhét
órákig viselik.

Holnapot temető
pergamenbőr arcok,
a száj szegletében
rémület húz karcot.

Fekete szemgödrök,
régen elsírt könnyek,
félelem és halál -
barátságot kötnek.

Parókák alá bújt
pelyhedző hajszálak,
jövőt megteremtő
gondolatra várnak.

Lomha nyikorgással
kinyílik az ajtó:
Kemoterápia-
Bánatot sóhajtó.

Ötödik helyezett:

Dobosi Valéria

Hontalan boldogság

a nincstelenség szájukra aszott,

táskányi motyó minden vagyonuk,

nekik a tegnap csak tüskét adott,

és nem lesz bőkezűbb a holnapuk,

éhség kergeti őket s viharok,

megfagyott testük mindenre tanú,

kérésük elhaló,nem hangzatos,

szemlesütött,tétova,halk szavú,

hogy csak kenyérre,hogy napok óta

nincs,nem volt,nem adtak- tehetetlen

már kérni,de élete szabója

selyembe öltözteti hirtelen,

mert a néptelen utcán várja a

koldusbottal vergődő szerelem…..

Különdíj:

Kánnár Alexandra /22 éves/

Pasztell romantika

Csak rebbennek a mindennapok.
Elvetett kis mosoly-magok,
De mindnek ára van.

Cérnára fűzöm a tegnapot,
Egy érzést, egy gondolatot;
A valóságom rám köszön és meghajol.

Fénycsepp csorog az égből,
Pasztell romantika néz vissza rám régről -
Bárcsak mozdulnál.