A „Lánglelkű költők versei” – pénz-fődíjas versíró pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese

http://www.poet.hu/user/Bero

Lajtai Gábor – költő, szerkesztő, a NapSziget a Művészetekért Alapítvány elnöke

http://hu.wikipedia.org/wiki/Lajtai_G%C3%A1bor

Kőhalmi Ildikó - költő

//kohalmi.gportal.hu/

Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós

http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29

Pethes Mária - költő

http://alkoto-haz.hu/?q=node%2F2348

Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473

Zalán Tibor – költő, író, dramaturg

http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home

Első helyezett:

Pásztor Attila

Születésnap

Czeglédi Zoltán Mamika c. tollrajzához

Száznyolc gyöngy van… Olvasómon…

Elég háromszor sorolnom

napjában… Így éldegélek …

…Zsák-falun, hol harminc lélek…

…jómagam is beleértve…

Sóhajtozunk… fel, az Égre.

Száznyolcszor száll szent fohászom

hegyek fölé, hol a vászon

kékfestőjét a Hold őrzi,

s csillagát a szem sem győzi…

Így vagyok… míg eget nézek –

kendős ablakban: csend, élet!

Száznyolc esztendeje éppen

faraghatta karosszékem

Erdélyben… Tán egy ükapám…
Ülök – mint neje hajdanán –

gyermekkorom felidézve…

Várok… Kórházi ebédre.
 

Kihalt utcán tehén, borjú

lépeget, cölöpön varjú

tollászkodik – rigó űzi

birtokáról, ha nem tűri…

…Most töltöttem a száz évet –

többet Istentől se kérek…

„Várj még nyolcat! − mondják jósok…
Ki annyit él, az már Boldog!”

Időm kiszabott… Letenném,

ha előbb is megtehetném…
Könnyem száraz, s mint gyöngy – pereg.
Homokba…. E füzér helyett.
 

Második helyezett:

Czirják Jolán

Progressio


Izmaimba sorvadt gyengeségem
Kórházi ágyamon fekszem, és szememben
könnyem sós patakja elönti árterét,
s megáradt folyamként hullámzik szerteszét

Majd - ágyneműmön végül megpihenve -
kis tóvá szelídül tengernyi-kín cseppje
Gyógyulásom Napja - hiszem - felissza,
s éltető sugárral sorsomat simítja

Nem törődöm bele a progressziómba!
Hitemnek forrása kiapadhatatlan -
életvízzel öntöz - fölébem hajolva

Erejét kéri még testem és a lelkem!
Szteroid-lökéstől mindhiába kaptam -
Szűkülő határaim közé rekedtem...

II.

Szűkülő határaim közé rekedtem,
de gondolataim csapongnak önfeledten
Általuk bejárom én a nagyvilágot -
ha kell, virágot ültetek, s esőt szitálok...

Tomboló tüzekre küldöm - olt`ni - könnyem
Tikkadó apályba - tengerár-reményem
Oázist teremtve perzselő homok helyén -
megpihenni vágyom egy hűs fa lágy ölén...

Ám  ha jő a bús felismerés, hogy ennyi volt -
Visszatérek, és magam vagyok megint
Rájövök, hogy álom ez csupán - halottra csók

És újra hangosodni kezd a szörnyű ének
Jeges dalát reám fagyasztva szól e rím -
...Rabja lettem testem börtönének...

III.

Rabja lettem testem börtönének -
életfogytig szól a benntartó ítélet
De cellám ablakán hunyor`g a holnap,
s éltető erőt sugároz alkonyomnak

Rajta hát! - feszítem satnya izmaim -
cellarácsra fonva már - elkékült ujjaim
Ám mindhiába küzdök - ellenáll,
s a csüggedés-fegyőrnek büntetése vár...

Megkötözve végül észre térek -
nincs menekvés - meg kell, hogy nyugodjak
sorsom ez - miért is tiltakozzak?

Priccsemen feküdve sírok egyre -
Itt maradtam - élve eltemetve!
Láncra verve szűkölnek remények...

IV.

Láncra verve szűkölnek remények...
Engedd - rusnya kór - letépnem már bilincsed!
Hadd kacagjak újra önfeledten -
bárányfelhők nyája bégessen felettem!

...És táncra kél a virgonc napsugár -
rajtam ropja - testem mióta erre vár!
Lábaimba is betér a ritmus,
s éltető erőt adón - kering e rigmus...

Eljutok talán a gyógyuláshoz,
hiszen reményem újra bennem ünnepel -
lehullt a lánc, s felszállt a szürke köd-lepel

Szívem is dobogja - rajta, rajta! -
Gyorsuló ütemmel azt vezényli - harcra!
Ám - amíg agyam tudattal átkoz... !!!

V.

Ám amíg agyam tudattal átkoz -
visszahúz a rút felismerés magához
S itt vagyok megint - e szörnyű Végre -
kis családom által meg nem értve...

Nem hiszik, hogy életemre tört - S.M. -
megjátszom magam - bajom csak színlelem...
S ha összerogynak térdeim: "Se baj!
háztartást vezess, de közben meg ne csalj!"

Férjem hangja szólt emígy, s a káosz
meggyötörte fáradt lelkemet nagyon
Úgy döntöttem hát, hogy egyszer elhagyom

Így maradtam egymagam, de érzem -
jó barátaim segítenek, ha kérem...
Száll a képzelet, s repít magához

VI.

Száll a képzelet, s repít magához
Visszahúz a MÚLT - magába rántva átkoz
Kedvem oly` szegett - emészt a méreg
Lelkemet zabálja már ezernyi féreg

Jó apám dereng fel - árnya libben
Életét - konok fejére bízta - nincsen,
mi visszahozná sajnos őt - halott!
Orvosát vakon követve - végleg itt hagyott...

Magával vitte volt hitem, s a szándék
túl kevés ahhoz, hogy újra bízzak én -
Gyógyulásom így csupán hiú remény!

Doktorok, nővérek, fáradt ápolók -
tőlük függök, jól tudom, s bár nem csalók -
Minden új napom csalárd ajándék...

VII.

Minden új napom csalárd ajándék,
mégis boldoggá tesz engem, és a játék
folytatódhat addig, míg csak élek -
verseimmel holtomig zenélek...

Bennük sírok én, ha fojt a könnyem
Általuk - ha üldöz tegnapom - menekszem,
Messze-messze szállok, és a dalban
megtalálom álmom - gondolatban

Megkapom, mit oly régen szeretnék -
verseimben mindörökké élhetek...
Szeretteim! - ti el sosem veszítetek!!!

Ám ha olykor rám tör némi kétely,
máris terveimbe váj, s emészt a métely -
Mert - mi teljesül - csupán a szándék!

VIII.

...Mert - mi teljesül - csupán a szándék...
Ó, miként lehetne minden úgy, akár rég`?!
Úgy, ahogy még néhány éve éltem -
csak önmagamtól kellett néha félnem...

Hogy meddig tart ki hűségem vajon?
Hisz` félreléptem olykor - nem tagadhatom!
S zuhantam mindig, minden új viszonnyal -
mégsem büntettem magam kellő szigorral!

Hát így hullnak rám vissza vétkeim!
Most tiporva - életemnek csalfa évein -
bűneim miatt - saját falamba zártan...

Túl sok ám e büntetés nekem, hiszen
mások vétkeit szintén magam viszem -
Nem mozdíthatom kezem, se lábam...

IX.

Nem mozdíthatom kezem, se lábam...
Megváltó csodára mindhiába vártam
"Kelj fel, és járj!"- mért nem zengi Jézus?!
Vagyok, mi fáj: összetört Milói Vénusz...

Hullt darabjaim nem állnak össze!
Csonka álmaimban is csak meggyötörve
indul útra - imbolyogva - léptem
Vár a fény, mi egyre szaporázza léptem

Nem is éri talpam már a földet -
magasra szárnyalok, hála új erőmnek,
mi visszatért belém egy álom-érán...

Ám a reggel felnyitja hunyt szemem -
Újra látom - naponta - zord ítéletem:
Ágyba fektetett a kór, s lenéz rám...

X.

Ágyba fektetett a kór, s lenéz rám -
Gyilkos tekintetét állom én, de bénán
lóg kezem, s így védtelen vagyok,
Segítsetek nekem, szívélyes angyalok!

És harcolok, hisz - együtt véletek -
e rusnya kórral is birokra kélhetek
Egyesült erőnk legyőzi könnyen,
s örömtől pereg szememből majd a könnyem.

És táncolok, vidáman dúdolok
Többé már semmi rosszra nem gondolhatok -
gyógyulásomat - ha megtaláltam...

Ám mi lesz, ha mindez csalfa álom? -
Ismét eljön értem - minden nap - halálom...
Félek - így visz el - magamba zártan!

XI.

Félek, így visz el - magamba zártan -
végzetem. Karom ki én hiába tártam!
Félreértették sokan, s e nyíltság
visszafordult ellenem - cudar naíiság...

Pedig csupán mosolyt adok - kapok,
s begyűjtöm azt, mi engem illet, és vagyok,
ki életemben mindig voltam én -
fényre éhező virág az erdő zord ölén...

Kit vad vihar tépáz gyakorta szét
Ki akkor is feláll, ha gerincét a szél
apróra törte, mégis tűr keményen!

Ím, itt a sorsom - lássatok csodát!
Ítéljetek, ha kell, de bölcs feloldozást
adjatok nekem, könyörg`ve kérem!

XII.

Adjatok nekem - könyörg`ve kérem:
emberhez méltó életet, s ha végem -
azt, hogy kezembe vehessem sorsomat
Eutanáziára hadd adjam voksomat!

Nem akarok vegetálni, ó nem!,
hisz jól tudom, bajom  reám mily' ómen,
Esélyem a gyógyulásra semmi,
de emelt fővel fogok majd  halálba menni!

Nem kérek pelenkát, sem katétert!
Gyomorszondát sem, se pépes ételt!
Tűszúrás szükségét rég nem érzi vénám!

Egyetlen cél, mi lebeg előttem -
Adjon az Úr, ha a szert magam belőttem:
gyors halált - ne kelljen élni bénán!

XIII.

Gyors halált - ne kelljen élni bénán!!!
Én magam teszem, mi kell ahhoz, hogy énrám
ne várjon túl lassú agónia,
s ne süllyedjen belém a katatónia...

Segítőkre sajnos nem számíthatok -
nem hoztak még törvényt - nem írtak írnokok -
Az állatoknak van joguk csupán -
elaltatni őket szabad - mi több, muszáj!

Fiókom mélyén hát a kegyhalál
Ha szükségem lesz rá, azonnal megtalál
Benne bízhatom csak - útra készen...

Ha nem bírom tovább a szenvedést,
e bölcs italtól kérem majd az enyhülést -
Jussak át minél előbb a fényen!

XIV.

Jussak át minél előbb a fényen!
Kortyolom kegyes nedűm - dereng az Éden
Reszkető kezem kiejti múltam -
messze már a kor, midőn még érte nyúltam...

Már semmi sem marasztal itt - elég!
Habár családomért maradnom illenék,
de nem leszek terhükre, s így a jó -
őmiattuk is teszem - lelkem - hogy illanó...

Bódító, amint - kikúszva elmém -
él`tem zanza képeit vetíti szendén
Visszajátssza összes veszteségem...

Nem bántam meg életemből semmit
Mégis fáj, hogy nem kaptam - csupán csak ennyit:
Izmaimba sorvadt gyengeségem...

Mesterszonett

Izmaimba sorvadt gyengeségem...
Szűkülő határaim közé rekedtem
Rabja lettem testem börtönének -
Láncra verve szűkölnek remények...

Ám amíg agyam tudattal átkoz,
száll a képzelet, s repít magához
Minden új napom csalárd ajándék,
mert - mi teljesül - csupán a szándék...

Nem mozdíthatom kezem, se lábam!
Ágyba fektetett a kór, s lenéz rám -
Félek - így visz el - magamba zártan!

Adjatok nekem - könyörg`ve kérem:
gyors halált - ne kelljen élni bénán
Jussak át minél előbb a fényen!

Harmadik helyezett:

Mátyás Ferenc

Darfúr

Hófehér gyász, az elveszett haza

most zsákba varrva, kábultan hever,

a múlt kínzó fényképek halmaza,

lapjain nő a szív-bilincsteher,

mert kísért a sok felgyújtott falu,

szögesdrótot könnyeznek a hegyek,

és port sóhajtva a hulló hamu

leple alatt fájnak az özvegyek.

Tábor, neonlámpák a csillagok

és napalmtól megkövült illatok

göröngyein játszik a végtelen.

De mondd, szabadságot úgy ad-e még

kréta rajzolta otthon-töredék,

hogy nem lapul benne a félelem.

Negyedik helyezett:

Zajácz Edina

Őszutó

Hagyod, hogy melletted feküdjek. Hajadról
múló évek havát törlöm. Még nem félek,
olyan fehér lettél, mint a nyírfakéreg.
Téged féltelek. Hallod? Most is harang szól.
 
Zárd be az ablakot, magunkra a csendet
húzzuk takarónak. Ősszel elvetélem
a megfogant nyarat. Sárfészkünkben mégsem
bánom, hogy veled most kegyetlenül rend lett.
 
Szeretni fogom a halálszagú telet,
a hóarcú gyermekünk szótalanságát.
Zárd be az ablakot, ez nem csak átmenet,
végleg magaméra igazítanám szád.
Ha fáznál, gyapjúingem is tiéd lehet,
melegítene, míg engem hideg jár át.

Ötödik helyezett:

Péter Éva Erika

Tenyérbeíratva

A koraősz ma kikönyököl
a valami új és mégis azra.
Az ablakon túl lágy eső-massza,
a túlon túl még mennyi gödör...
Megmaradásért útra kelhet,
hintója a szél, az álom,
libben rajta hazaszállón,
felébredni még didereghet.
Itthonos a szó: viselet,
felhőkönnyű, puha selyem,
- tenyerében nő a nevem -
szemében zöld falevelek,
eget szór szét, kék plakátot:
a koraősz ma visszanyárlott.

Különdíj:

Baráth Dániel /23 éves/

Láng a költő

Láng a költő, de ha kialszik begyújtja-e

újra a rőzseszavakat valami jóindulat,

vagy elül és elél anélkül, hogy ’lélekzetet’

venne? Mi van, ha üresen ellibeg az is a

gázrészecskékkel ami táplálta, amit óvott

a láng hűvös magjában és a hangjában nem

lesz több rezdülés, csak megrendülés?

Láng a költő, de ha elalszik felölti-e

még avarból szőtt álmait és a túlzó

képeket, amelyekkel mindig olyan szívesen

dobálta tele a tüzet, amit saját magából

és magának gyújtott? Vajon amikor

elfogy körülötte az erdő és az égő fák

felélik a még élőket akkor is láng-e

még a költő? Ha láng a költő, elalszik.