K.CS.Median

Gyilkos csend

Nincs más csak magány

Gyilkos csend uralkodik a tájon

Egyedül s elhagyottan

Állok magam a vadonban

Rezzenés sem hallik

Csend csak csend mindenütt

Megöl a gyilkos csend

Lapul az éj sötétjében

Lapul s ha kell támad

Váratlan, észrevétlen

Némán kétség közé taszít

Létem rabságban tartva

Gyilkos csend és magány

Les csak les reám

S holnap talán

Szívem láncra verve ébred

Félelem él, bennem él

Mit hoz az éj nem tudom

De kínzó magányomba

Gyilkos csend honol

Szabó Katalin Zsófia

Csillag-magány

Elfogadni. E szó a kenyerem,
zászlóm, váram, védőbástyám nekem.

Porszemcsék, mik a húrokban ülnek,

falak, amik soha le nem dőlnek.

Megérteni. Már jóval nehezebb,

miért vagyok fényes s a legkisebb?

Miért vagyok oly távol s oly közel,

mindig élek s az öröklét soha nem jön el.

Miért vagyok pont én a legkisebb

és a legfényesebb csillagocska

s persze a legelérhetetlenebb,

ki -ha volna kinek-, mindig fényt szórna?

Itt állok én mindentől oly távol,

mégis az életnek sűrűjében,

vaknak mondanak, de mindent látok

s eltévedtem a sors közepében...

Mellettem száz és száz jobbra s balra,

de mégis el egyet sem érhetek;

fénylek s az éjben fel-fel ragyogok,

de miért van az, hogy nem éghetek?

A kicsi: súgja ezer és ezer,

a messzi-messzi és ostoba,

nincs egyedül és magányban hever;

a kincs, aki mégiscsak mostoha...

-Lásd, én nálad nagyobb csillag vagyok,

de a fényem mégis jóval kisebb!

Üzeni meg biztatón egy nagyobb,

kiáltva hozzá egy mattabb égitest.

Oh, körben tíz-és tízezer susog,

bár senkit el még én sem érhetek,

hiába a szív, mi másikkal dobog,

nem érthetik meg ezt az emberek...

Hiába a legszebb ritmus is,

ami a másikkal együtt dübben,

ha mellette van párja, még sincs ott,

együtt csinálják, de nem közösen...

-Mit szóljak én? Mondva arrarebben

egy nagy, cikázó, öreg üstökös,

kinek otthona nem volt s nincsen,

csak úttalan utakon szüntelen...

Én bármikor bárkit elérhetek,

de ez nem csillapítja szomjamat,

ne hidd, hogy én soha nem szenvedek,

mert, ki megérint velem nem marad.

Tudod, a nagy világ az otthonom
és nem vagyok otthon a világban,

néha a vándor dalát mormolom,

jaj nekem, én már mindenhol jártam…

Mi táplál az mindig romba taszít

s mi nyomorba dönt táplálékot ád;

hihetetlen nehéz hol ott, hol itt

s örökre cipeled a fénycsóvád.

Hát örülj kicsi s annál fényesebb,

hogy nem üstökösnek születtél,

ki bárhol bármihez hozzáérhet

és mégis soha semmit el nem ér!

A kiscsillag csak némán hallgatott,

mert valami mardosta legbelül,

ízlelgette a leckét, mit kapott

s már nem ragyogott értetlenül.

-Tudod, a fény...-szólt a nagyobb csillag-,

világosságot jelent az éjben

s a reggel, mikor végleg megvirrad,

mindig egy válasz ebben a létben...

Elfogadni. E szó a kenyerem,

zászlóm, váram, védőbástyám nekem.

Porszemcsék, mik csillagokból lettek,

(csillagpor)  mik még mindig fénylenek.

Megérteni. Már jóval nehezebb,

nem baj, hogy én vagyok a legkisebb,

nem vagyok távol, itt vagyok közel

s nem magányos, míg a nagy Ég megölel.

Maráczi Rea

El Camino

Hegyek és ti völgyek várjatok,

hamarosan megyek hozzátok,

és mert lelkem meghívást kapott,

az úton én is elindulok!

Testem lesz az eszköz a célhoz,

az életem lesz a térképem,

de iránytűm maga Isten lesz,

aki templomához elvezet.

Spanyolországnak ősi földjén,

megszentelt tájon gyalogolok,

életem kanyargó ösvényén,

Santiago felé haladok.

Az utat nem csak kívül járom,

lelkemben is megvan a párja,

poros, fáradó lépteimmel

a vágyam Isten és Országa.

Régen elindult már a vándor,

messzire jutott otthonától,

most ismét visszatérhet oda

hol magát újra megtalálja.

Gondoljatok rám, zarándokra,

ha felnéztek éjjel az égre,

ahogy sétálok a tejút alatt

a ragyogó csillagok fényében!

Mátyás Ferenc

Darfúr

Hófehér gyász, az elveszett haza

most zsákba varrva, kábultan hever,

a múlt kínzó fényképek halmaza,

lapjain nő a szív-bilincsteher,

mert kísért a sok felgyújtott falu,

szögesdrótot könnyeznek a hegyek,

és port sóhajtva a hulló hamu

leple alatt fájnak az özvegyek.

Tábor, neonlámpák a csillagok

és napalmtól megkövült illatok

göröngyein játszik a végtelen.

De mondd, szabadságot úgy ad-e még

kréta rajzolta otthon-töredék,

hogy nem lapul benne a félelem.

Molnár József

Suttogó, lenkék

Jönnek a lányok, asszonyok,
piac a táj,
vesznek itt mindent,
nyit a bazár,
árulnak kincset, kacatot,
hontalan álmot,
égi hazát.

Jönnek a lányok, asszonyok,
gerincük hajlik,
cipelnek almát, répát,
kövér tyúkot,
a köveken ha lépnek,
évek táncolnak,
kísértet-karokkal
csábítanak;
a szatyrokat dobd a
folyóba, s gyere,
halld az égi zenét,
a föld is erről beszél,
suttogó, lenkék
szárnyakon
repüljetek, lányok,
asszonyok!
 

Jönnek a lányok, asszonyok,
kezükben mosottruha-telek,
mellükön édesen alvó
mezők,
az életre nyíló remegők,
suttog a szél,
lábujjhegyre áll,
domborítva mellkasát,
tavasznyár gombolyítja fonalát,
a fák már meghajolva nőve,
néznek a fűre lépő nőkre;
hej, lányok, asszonyok,
ti csodás lények,
hegyeket cipelő égi fények,
csatákat megjárt hős
vitézek,
múltat befedő
szemérem,
aranyéjből nyíló virágok!
 

Ti, akik a föld köntösében
jártok,
s elhalkultok, ha bosszú
közeleg,
őrt állva a tejre váró
felett,
erőt adva a kérő szónak,
mely lehet száguldó csónak,
nyugtot adva
az őrületnek,
mely a vizeket is
elengedte,
jövőt adva minden alvó
magnak,
mely a tél viharában
megfagyna,
utat nyitva minden
lénynek, élőknek és
feledésnek,
őrizzétek a szerelem-lángot!
 

Jönnek a lányok, asszonyok,
félrevert, égő harangokon,
szeműkben rózsák,
izzó kövek,
fejükön
töviskorona-fellegek;
 

mosolygó almafák alatt
édenpoklok
börtönnevetését
hallgatók.

 

Szentes Zsófia

Csend

 A lármás világban csend honol, 

megdermed a zord magány is.

Új lapot nyit a monumentális 

holnap és kedvtelenül jövőt birtokol.

Feszült csend honol a lelkekben is

és meglelem majd magányom indokát.

Új poharat tölt és gyűrött abroszát

fölváltja a selymes apokalipszis. 

Eltitkolt érzések és rejtett gondolatok

egymást fölváltó titkos viadala.

Elmúlt vágyak nyomasztó, kínzó múltja, 

bekebelezi mind a gyötrő holnapot.

Csend honol a zajos világban, 

már senki sem hallja a szívnek a hangját.

A lélek megteremti torz álarcát, 

majd eltűnik a sivár kapzsiságban.

Vass József

ÉGEN - FÖLDÖN

Valahol hold ragyog az égen,

Aranysárga fényét szórja szét.

Szórja szét a sötét réten,

Öleli a karjaival a messzeséget.

Valahol halkan sír egy árva.

Senki sincs neki csak a magány,

Keresi az apját, anyját és a párját,

Hiába keresi, sehol nem találja.

A legnagyobb vágya: szabadnak

lenni. Sorsáról szabadon

dönteni,tenni. Az égiek

fényétől kiteljesedni.

Kiteljesedni, boldognak

lenni, szélnek, lágy esőnek

szívből örülni. S élvezni

az eget, mikor a nap lemegy.

Nyári estén a tücsök muzsikál,

Zenéje kedves és vidám.

Hegedűjén szívből játszik,

Mikor fent a hold világít.

Csillagszárnyán fent az égen,

Hold kémleli a messzeséget.

Mikor a nap reggel felkel,

Ezüst fénye hófehér lesz.

Égi rónát beragyogja,

Melegséget-örömöt hozza,

éltető nap, tündöklő fénye,

Bús árvának a szívébe.

Molnár József Bálint

Májusi rezdülések

Ballagtam némán, mint felhő

Mit enyhe szellő hajt könnyedén

Haladtam térben, az idő peremén

Hirtelen tátikák sora tűnt elém

Magányom ködburka felszakadt

Szűrt fénnyel tört elő a Nap

A fák alatt napfény villan át

Nedves föld őrzi lábaim nyomát

Bő fényözön hull reám az égből

Az élet felvidul a dús fénytől

Előttem izzó kelyhű víg virágok

Szűk ösvényen vad rózsákat látok

Nádtorzsák közt kacsák lubickolnak

Le-lebuknak néha, iszapba kotornak

Egy-egy csónak ver enyhe hullámokat

Nádszálak ringnak, táncolnak álmatag

A Nap lemegy, csillag gyúl nemsokára

Fátyolos fény hull a bágyadt fákra

A Nap vörös fényben úszik a Dunán

Májusban vasárnap késő délután

Teleki Katalin

Miért van ez így?

Anya szült Téged is? - kérdi.
Ha igen, miért vagy Te más, mint mi?
A mi ruhánk rongyos, fázunk szüntelen,
A Te ruhád bársony, ragyog fényesen,
Az én lábam piszkos, mert cipőm sincs nekem.

Nem lakunk szép, hatalmas palotában,
Az utcán, a földön élünk, mint állat a mocsárban.
Lenézel ránk, sajnálsz, vagy fintorogsz,
Jó esetben egy kis alamizsnát rongyainkra dobsz.

Anya szült Téged is? - kérdi.
Ha igen, Te miért nem vagy éhes?
S miért éhezünk mi?
Se munkánk, sem pénzünk, nem kellünk senkinek!
Mi is csak arra vágyunk, mi járna mindenkinek.

Tiszta, meleg otthon, gőzölgő vacsora,
Ágyban pihenni le, s úgy álmodni éjszaka.

Anya szült Téged is? - kérdi.
Miért vagyunk mi mások, mint Ti ?

Tillmann Pentele

Egy lány férfiideálja

Kócos hajú

Nagy cókmókkal,

Lábain sarú.

Nagy izmai

Nagyit is

Felizgatnák!

Erősen izzad,

Mert mindenütt

Taposóaknák.

Ki ez a

Királyfi

Fehér lovon?

Nagyi

Kis unokája

De kíváncsi!

Ez esetben

Nem is lovon,

Lóval nyakában lohol.

Venzdorfer Gergő

Mikor sírunk

Színpadok korhadnak el

S a késdobálók a tőrükbe dőlnek

Húrok feszülnek, elpattannak

De a fiúk, azok nem rőkölnek

A könyvek vége, az első szótól

A kezedben van, s újat nem írnak

Foghíjas halott sorok sárgulnak a lapon

De a fiúk, a fiúk nem sírhatnak

Nappalok keltenek, esték ledöntenek

Szögesdrótok új meg új hajtást bontanak

falak bomlanak, feszületek fáradnak meg

De a férfiak, kínjukban sem ordítanak

Gőg árkok mélyülnek, sírok halmozódnak

Gyűrűk megnyílnak, hidak meginganak

Kijárt utakat ömleszt el a salak

De a Férfiak, nem, ők nem ríhatnak

Anyák karjait növik ki a fakuló gyerekkor alatt

Lidérceket hagynak maguk után, az ágy alatt haljanak

Új ölre lelnek, kitárt combok között némán a sötétben

A férfiak sírnak, rínak forró könnyeket hullajtanak

Pásztor Attila

Születésnap

Czeglédi Zoltán Mamika c. tollrajzához

Száznyolc gyöngy van… Olvasómon…

Elég háromszor sorolnom

napjában… Így éldegélek …

…Zsák-falun, hol harminc lélek…

…jómagam is beleértve…

Sóhajtozunk… fel, az Égre.

Száznyolcszor száll szent fohászom

hegyek fölé, hol a vászon

kékfestőjét a Hold őrzi,

s csillagát a szem sem győzi…

Így vagyok… míg eget nézek –

kendős ablakban: csend, élet!

Száznyolc esztendeje éppen

faraghatta karosszékem

Erdélyben… Tán egy ükapám…
Ülök – mint neje hajdanán –

gyermekkorom felidézve…

Várok… Kórházi ebédre.
 

Kihalt utcán tehén, borjú

lépeget, cölöpön varjú

tollászkodik – rigó űzi

birtokáról, ha nem tűri…

…Most töltöttem a száz évet –

többet Istentől se kérek…

„Várj még nyolcat! − mondják jósok…
Ki annyit él, az már Boldog!”

Időm kiszabott… Letenném,

ha előbb is megtehetném…
Könnyem száraz, s mint gyöngy – pereg.
Homokba…. E füzér helyett.
 

Aladics Antalán

Ikarosz

Felemelkedett,

mintha már járt volna ott…

Szétnézett

nem csodálkozott,

hogy fentről milyen más

az eltávolodás

az idő mennyire múlt

vagy földhözragadt.

Csak most döbbent rá,

hogy nincs háló,

hogy ez bíztató,

nincs félnivaló,

hogy felfelé is van út, ilyen

nem is akármilyen

és mindez lehetséges

mert valami megtart

és semmi sem tart vissza

az út tudott

csak előre nem ismert az,

hogy a levegő, a szél, a fény az élet

milyen határtalan.

Kicsit még visszanézett

de már nem vette észre

az olvadó viaszt

a szárnytollakon.

Doktor Virág

Elektromos kisülés

A vágyért kiáltottam,

S lám, beteljesült.

Félve szólítottam.

Nem ismertem,

Mégsem idegenül

Állt ott.

Idősíkokon

S dimenziókon át

Váltott

Képzeletből

Beteljesüléssé.

Én hittem, éreztem,

Az ösztöneim búgták,

Kell, hogy testet öltsön ez,

De tudtam, a valóság

Nem lehetett több,

Mint elektromos kisülés.

És tudtam, sejtettem,

Ennek nagy az ára:

Bérletet váltottam

Egy tiszavirágra,

De úgy kellett az a perc.

És én, ki bíztam,

Beérem kevéssel,

Mert a kevés is sok volt,

Most átkozott reménnyel

Kiáltok újabb vágyakért.

Ma semmit sem ettem

És senkit sem akartam.

A falakat kértem csak,

Teljesítsék az óhajom.

Örökre vágyódtam

A tegnapban ragadni

S elodázni a holnapot.

Ma falakkal beszéltem,

A párnám ringattam,

Erkélykorláthoz dőlve

Az eget kutattam,

S megérintettem

A sarkcsillagot.

Erdei Csilla

szilánkok

egy nem létező világ
háborújában küzdesz
önmagaddal
az árnyékoddal
nincs hová menned
fiktív otthonod lángokban áll
nincs hol jelen lenned
kegyetlen erő működik benned
irracionálisan fested
elveszett jelened szilánkjait
agysejtjeid egy letűnő korszak
magabiztosságával zuhannak
a galaxis legnincstelenebb
pontja felé...
egy ködös hajnalon
rettegve ébredsz
meredt szemekkel nézed
ami vagy
a túlélési ösztönöd ottmaradt
egy nemlétező világban
kaparászol...
ahogy visszhangzik neved
a feloldódott térben
végre elsötétül minden...

Gellért Ferenc

Estelente lüktetek

Estelente vágyakozva

fekszek egyke ágyikómba,

s átkarolva képzeletben

Téged óvlak ész veszejtve.

Lüktetem feléd e verset,

lelkem érted él, remeg.

Hű szerelmi vallomásom

áldva benned elmereng.

Mért nem érzem édes ízed?

Mért nem élhetek veled?

Rám hunyózva néz szerelmed,

szép szemedben elveszek.

Tiszta, szűzi ösztönökkel

lelkem álma átölel.

Van reményem, érzi szívem,

s már hiányod feltüzel.

Karomba fonva lenge tested

hévvel óvva szendereg.

Rózsacsókod csendbe rejtve

homlokom melengeted.

Csodának éljük át e percet

szembe gyűjtve könnyeket.

Törli ajkam csókja gyorsan

tünde arcod: selymemet.

Hála néktek, angyalok!

Álmaimmal alhatok…

Kedvesemnek küldjetek

csókgyönyörben altatót!

Ti égi lények, angyalok!

Nézzetek le! Hallotok?

Ha kérhetem, még adjatok:

beteljesülve holnapot!

Kolozsvári Ádám

Jelenlét

Isten átjár

érzem

elsorvad énem

lehetetlen ítélnem

képtelenség itt élnem

személyben beszélnem

Nincs én, te, mi

Létez és Van más semmi

Ádám eltűnik

gond(olat) megszűnik,

a test működik

érez, lát, beszél

nem fél, nem remél

Jelen Létben

ÉL.

Timár Judith

Fájdalom

Vérző sebeidet óvatosan érintem,
nem mozdulsz, fájdalmad már szinte kitépem.
Megmarkolod azt az átkozott kis rongyot,
mit, mind egy kisgyerek kezed között morzsolsz.

Apró szemeidből féltő, remegő-kezek
érintenek, hangom elcsuklik, hozzád lépek.
Mint egy kisgyerek, szorosan ölelsz magadhoz,
erős vagy, hited testedben türelmet hordoz.

Viaskodnék nem egyszer a sors karmaival,
melyek most sebet ejtenek testedben hagyva.
Ám könnyen tovalibben, ott hagy szenvedésben,
de lelked mindig él hitben, reménységedben.

Istenhez elküldöm esdeklő szívem arcát….
Hadd lássa, enyhítse egy édesapa fájdalmát!
Könnyeim sós izét törölje kegyelmével,
ne lásd, ha rám nézel az apró szemeiddel.