Jóbi Annamária

Szerelemház

-csak haladjak

csak meg ne haljak

csak  vele érte megmaradjak-

szeretett valakit

eljutott hozzá

a zárig a lakatig

ahol lakik a vágy

ahova szív is kell

ahol kevés a máz

sok kétség nyomán

osont át

a kibérelt szobán

de félelmét is beengedte

szálkás küszöbén

egy feslő érzés

duruzsol fülébe

sós mesét:

,,megrajzolt mosolyából

vetettél téglát

koszorút tűztél a félfára

ő letépve tiporta át

hiába mert a homályban

vakon nőtt a láng

s két kézzel ütötted

hited ajtaját”

-csak haladjak

csak meg ne haljak

csak  vele érte megmaradjak-

és nőttek nőttek a falak

tövissé értek az eltitkolt szavak

de a vályogot már hiába meszelik

hol kormos gerendát tartanak

telt az idő gyászolt a nász

felépült a kicsi ház

selymes kertbe átfészkelve

beköltözött a magány

élt ott ki sem csomagolva

utcasorba besimult

elfoszló rongyában két lélek

két felé rohant az út

napok napok

éjek évek

szürke fényben lépő érvek

a szemek tárgyakra tekintenek

eszik a megkopott emlékeket

-csak haladjak

csak meg ne haljak

csak  vele érte megmaradjak-

végül magára maradt

ki harcba szállt

kinek szívet karcolt

ki véle érte hordta össze

ki ásott és tapasztott

útra kélt és nem hagyott

a lehorzsolt festék alatt

csak hazugságból felépített

rideg üres igazat

szögessé deszkázta

fásulttá tette a jövőt

labirintusba rejtett szíveket

hogy ne felejtse el soha

az utána jövő:

élek de karmolok

éhezem ne etess

szeretni csak akkor fogok

ha újra

ha szeretni

megszülethetek

/ha beenged még valakit

egy későn érkezőt

imáiból hímzik meg

ő színeket kacag és ölt

kezébe teszi kavicsait

hogy szívet varrjon belé

dúdoljon balzsamos dallamot

gyógyítson életet reményt

tán bekopog még valaki

a Hozzá érkező

benne leli meg otthonát

az életre ölelőt

csendbe fonja a kérdéseket

sóhajtva omlik a pont és

újjászületnek az udvar egén

a haldokló csillagok/

Pálos-Tóth Bálint

Tegnapután

Izzadságból épített palotában

még a címer is hazudik,

Kapun innen és túl

némaságért kapsz alamizsnát.

Törvényből varrott ruhát osztanak

a büszke hazáért golyót kapó szenvedőknek,

Hisz háború van,

mikor még az Isten is kitér a hitéből.

Rossz tolmácsnál már csak

a magát rosszul tolmácsoló szónok a rosszabb,

Ki a népnek biztonságot ad félelemért,

s hallgat a lelki szegény.

Rakjunk ma jó nagy tüzet,

miben majd zászlóembereket égetnek,

S hamuba írja nevét,

ki a jövőnek fitogtatja erejét.

Fabók Endre

Csak aprócska részletek

Fakanálon nyújtod

felém a főztödet,

a hús persze

még megéget,

így szaftos most

az ingem ujja,

feltűröm hát,

morgolódva…

Ami forró,

az nem meleg;

talán ezek

csak aprócska részletek…

De…

Mit tehetsz te róla,

hogy van akinek

nem szőrös a torka.

– Kimennék –

de te maradnál;

van-e jobb hely

a szobádnál?

Azt mondom

lusta vagy

azt mondod,

öreg vagy…

Na, ezek is,

csak részletek,

hagyjuk békén,

az éveket.

Sietünk,

de te megállsz,

valami butikban,

valami csodát találsz.

Sietünk,

de te cigiznél,

a szipkád persze

sosincs kéznél;

keresed,

keresem,

végül ott van

a zsebedben…

Ezek is csak

részletek,

szólj közbe,

ha tévedek!

Szeretsz,

és tán megcsókolnál,

gyűlölsz,

és tán megpofoznál…

De egyiket se jó

az utcán,

súgsz valamit

igen kurtán,

és sietünk oda,

hol erre, hol arra,

hol a falnak füle van,

de szeme nincs.

Ezek nehezebb

képletek,

ezek persze

részletek.

Melléd bújok,

álmatlanul,

s te rám nehezedsz,

váratlanul,

te horkolsz

és én vakarlak,

ha hideg van,

betakarlak.

De ezek

csak részletek,

ahogy az is,

hogy Istennek néztelek.

Dezső Ilona Anna

Mester és a báb

Minap egy olyan helyen jártam,

hol együtt volt mester és teremtménye, a báb.

Madzagokon ugráltatta, ráncigálta…

Az alany apró, rongyból szedett-vedett alak,

kit a publikum szeretete mindig visszavár.

A férfi magas, dölyfösen, keményen

mozgatja a felfűzött szálakat,

mert ő tudja, melyik mit ér,

ha kezét emeli, a közönség tapsol,

ha lábát, a báb táncolni kezd,

és akkor, ó, mily szép is lesz ettől,

olyat tud mutatni, akár egy egész színház.

A bábos kacag, büszkesége nagyobb,

mint amit elképzelhetne a világ.

Egyszer a teremtmény gondol nagyot,

egy ilyen furcsa szerep neki lelket ad,

faggatni kezdi alkotóját a rongy:

– Mondd, Mester! A produkció meddig tart?

Mikor tapsolnak végre csak nekem,

elvégre a táncot magam lejtem el.

Mire a férfi holt csendet mímel,

de a báb csak kérdi, kíváncsian figyel:

– Ó, Mester! Láttad piruettem? Mint hattyú,

nyakam úgy nyújtottam neked…

Mozgatója végre legyint egyet: – Tudom,

elvégre a cérnát én lebegtetem veled.

És a báb, kinek akkor már szíve is dobban,

szomorúan lehajtja fejét, rá se tud nézni,

hangját elnémítja, hiába kérdi,

soha többet teremtőjének nem felel.

Rángatja fonalát, szinte mindet,

a marionett lába egyhelyben marad,

mert akinek már szíve üti rímjét,

sokszor tépi el a selyemcérnákat…

A nagyra nőtt ember egyre kisebb,

a néző éhes, produkciót remélve ül ma itt,

elvárja méltán, hisz fizetett érte,

hogy játsszanak neki valamit.

A bábu sértetten duzzog, megfeszíti tagjait.

Fogja hát a mester, a felbőszült ember,

kit eddig a közönség csak ünnepelt,

bedobja a sarokba egyik reggel,

hisz őt szolgálni már nem tudja semmivel.

Még le is köpi, hisz szégyenbe tette,

megbukott miatta az előadás!

A sarokban, kiszolgáltatottan, bűzös

nyálba ragadtan, erőtlenül a figura mégis feláll.

Mire a mester becsapja az ajtót, ő már lejti

megszokott táncát, sem taps, sem reflektorfény,

csak a többi eldobott ócska lom előtt járkál.

És milyen boldog, hisz kapott egy percet,

mikor törött tükörben billegetheti magát,

 pupillája tágul, láthatja foltarcának mosolyát,

még ha a báb rongy is, megérheti diadalát!

Voltam a minap egy furcsa helyen,

hol egy marionett csodálatosan táncolt.

Nem fűzte gúzsba emberi kéz,

magától szövetfoszlányokat rázott,

olyat tett, amivel mindenkit megbabonázott!

Megértettem, mit rég illett volna már:

Nem az a mester, ki bábokat mozgat,

hanem ki foltosan bár, de szabadon foroghat!

Holb Alexandra

Ősz

Sárguló, ropogó szőnyeg tárul elénk újra,

szól a hűvös szél komor hangja.

A tél előzenekara, a harmadik fellépő,

a nyárból kikelő fákat vetkőztető...

Merengő hangulata magával ragadóan

utaztatja gondolatainkat városban,

s faluban egyaránt.

Dallamára táncolva vetkőznek a fák.

Nemzetünk havában forradalmi hangulat,

hangulatunk hevében forradalmi öntudat.

Komor hangja hangosan szól,

ropogós szőnyegén egy csapat menetelve dalol.

Emlékül őrzi a régi nagy szavakat,

szelében érződik még a szabadság-hangulat.

Titokzatos, múzsai szereplő nyíla lőtt,

s eltalált az Ősz.

Nagy-Eged Boldizsár

Test az űrben

Hideg van és sötét

Véget ért a lét.

A Szaturnusz fénye sem töri szét

A semmit.

Fojtogató poklot

Három Fiastyúk kotlott

Egy emberöltőn át.

A test nem lát, nem hall

Csak érez, mint szárazon a hal.

Hideg a sötét

A pokol sem segít

Titkokat szenderít

Akit napfény vakít.

Kezdet és vég térré válik

Az idő csillagokra mállik

Álom, halál összeér

Az emlékezet útra kél.

Miért nem néztem fel

Sohasem,

Nem készültem az űrre

Egy percig sem.

Amire emlékszem,

Szerintem nem is történt

Csak lépre csalt húst és vért.

Merre tartok nem tudom

Életem emlékét iszom

 Duka Nicollette

Nemes fájdalom

Ne add kezembe aranykoszorúba öltözött,

szerelemtől hevülő-vérző igaz szívedet.

Nem kereslek, igaz, sohasem marasztallak,

De vedd esküm újra-, s újrapecsételésének,

mikor mélyen fájó-vágyó szemeidbe nézek.

Hagyd, hadd harcoljak érted!

Hadd hívjam párbajra azt is,

ki csak Reád nézett!

Hisz, ha meg is sebeznek,

óh, nem bánhatom..

Forró testem vérfolyóját

szerelemtengered befogadná, tudom.

Nem vagy még enyém,

S én Tiéd nem vagyok még..

De már nem keresünk!

Már a rátalált egyetlennel ismerkedünk!

Várd ki Kedvesem, s az időt ne űzd!

Várjuk ki, míg minket Isten örökre összefűz.

Mert, kinek kell az,

Ki odaveti magát?

Kinek kell az,

Mit könnyen kézhez kap?

Vagy, ha kell is... nem nagyon.

Csak ideig-óráig értékes vagyon.

Nem kell az, mit kézhez kapok!

Csak az szép, miért megharcolok.

Szívem nemes prédáért hevül,

De Érte rendületlenül!

S egy pillanat:

(a harc, az idő, az álderű)

Mindkettőnket elragad,

S mint tiszta-hű szerelem áldozatait,

Minket Isten egymásnak ad.

Tulok Teréz

Egy családi ökör

 (A modern gyermeknevelésről felnőtteknek)              

(Arany János parafrázis)

Este van, este van, csendesebb a világ.

TV előtt gunnyaszt mind az egész család.

Villog a képernyő, rombolja az elmét,

sokan ebben lelik életük értelmét.

Csapong a hülyeség az eget sodorván:

horror, krimi, thriller az összes csatornán.

Frankenstein, Drakula, örülnek a kölykök,

nagymama-kedvencek, nyafka Golden Görlök.

Véres vajas kenyér a temető falán, Batman, ET-kukac, jönnek egymás után.

Étkezés helyett is a Superman-t nézik. Még a dolgukat is bilin ülve végzik.

Reggeltől estéig örömüket lelik, ahogy a gengszterek egymást agyonverik.

Megvillan a fegyver az apró kezekben. Petárdák lapulnak dzseki s nadrágzsebben.

Hogy kiment néhány szem? - Azzal nem törődnek,

fejveszettül immár csak egymásra lőnek.

Ropognak a csipszek, vacsorát nem esznek,

azt gondolják, hogy így mind karcsúbbak lesznek.

A képernyő elől el nem mozdulnának,

napfényt, fákat, mezőt talán sosem láttak.

Háziasszony nem főz, nincs helye panasznak,

Wrigley’s gumit rágnak, Coca Colát isznak.

Törődik-zúzódik minden apró csontjuk, hogy a colától van, azt már régen tudjuk.

Úgy imádják ezt a cukros, barna vizet! Nem nézik a boltban, hogy ki, mennyit fizet.

Cola helyett jobb az energia ital.

A tánc közben feldob. Erős mint a bivaly.

Pillanatok alatt fent a mennyben lebegsz,

Amikor lehuppansz, kék-zöld vagy és remegsz!

Zúg a pop-rock zene, ártalmára fülnek.

Hónapról-hónapra egyre csak hülyülnek.

Gyermeket nevelni eszükbe sem szökik,

sokkal egyszerűbb, ha TV elé lökik.

Manapság ebből tanulnak legtöbbet, itt nevelnek gyilkost, tolvajt, betörőket.

A valóság show-kkal tömnek minden fejet, jelenleg e műsor tölt be legtöbb helyet.

Vajon miért kell az erkölcstelen adás? Ezzel csak egy a cél, a rejtett agymosás!

Hitetni akarják, hogy a vallás méreg,

halál után úgy is elpusztul a lélek!

Az értelmes műsort rég felfüggesztették,

Mert a Való Világ feldúlja az estét.

Felborzolja a tinik lelki világát,

kedvenc altatójuk a sikoly, a kiáltás.

A közszereplésre sokan jelentkeznek. Sajnos nem híresek, csak hírhedtek lesznek!

Ott aztán fejlődnek, egyre okosodnak, sokan nemhogy írni, olvasni sem tudnak.

Ha valaki mégis mást szeretne nézni, nem probléma kérem! Lehet Győzikézni!...

Szíved ha egy másik, jobb műsorért repes,

Nem kell sokat várni! Itt a Heti Hetes!

Az a baj, hogy holnap nem tudod kit szeress?

Itt egy ötlet! Benkő feleséget keres.

Pendülnek a húrok a vén, öreg lantján,

S rögtön lába előtt hever minden vénlány!

Az RTL újabb műsorral bolondít. Nem számít, hogy erre mennyi időt fordít!

Láthatod azt hogy Éjjel-Nappal Budapest! Ily műsort adni a csatorna sosem rest!

Új mód a gyerekek tönkretételére!

S hogy kerülsz ki onnan? Vagy halva, vagy élve!

Majszolják a sok-sok cukrot és a kekszet.

Mese helyett öntik nyakukba a szexet!

A tinik számára nem ismert az óvszer!

Azt gondolják sokan: nátha ellen gyógyszer.

Iskolákban kézről- kézre jár a hasis.

Egyik cukorkás, a másik rágógumis.

Fűves cigi szájban, folyton pöfékelnek,

Unicumos üveg fenekére néznek.

Bekapnak rá néhány extasi tablettát,

Így jut el hozzájuk gyorsan a mennyország.

Sokan kipróbálták, gyorsan rá is szoktak

Testileg-lelkileg mindnyájan elkopnak!

Addig isznak, míg a májuk ki nem készül.

Koporsóba jutnak, s temetőbe végül.

Kaszinók, presszók, éjszakai bulik.

Vajon van-e pénzed?

Ezen áll, vagy bukik!

Addig vagy csak barát,

míg tele a zsebed. Ha már nincs zsetonod,

kezed, lábad remeg!

Tanulók körében elveszett a szókincs.

Magatartáskontroll - régen volt, de már nincs!

Nem számít a mocskos és a trágár beszéd!

Mai fiatalság elhagyta az eszét?

Manapság a lurkók olyan lomhák, suták,

csak a TV-t nézik,

azért süsük, buták.

Észre sem veszik ezt a gyilkos csapdát,

szülő, gyermek mind-mind csak az orráig lát!

Hazajön a gazda, munkából fáradtan,

felbont egy üveg sört, TV elé zuttyan.

Üveges szemekkel bámulja a krimit,

éppen egy kispapnak nyomják ki a szemit!

Autó csikorog,

Robbannak a házak,

kéjelegve nézi

ahogy torkot vágnak.

Emberevő cápa

kisgyermeket fal fel,

akit fürdés közben

szüleitől mart el.

Élvezi a család Hasfelmetsző Jacket. Hogy kell beváltani fedezetlen csekket?

Bankot kirabolni csupán egy pillanat! Rendőrt, tisztviselőt lövik, mint a nyulat.

Spriccel, folyik a vér,

a padló is síkos…

Ilyenkor a TV-t kikapcsolni tilos!

Öngyilkos merénylők irtják a jónépet,

erről látjuk a sok, vériszamos képet.

Ártatlan holttestek töltik meg a szobát.

Gyilkosoknak bottal üthetik a nyomát!

Egyik gyerek titkon apja zsebébe nyúl,

hátha akad benne alma, netán kisnyúl.

Egyiket sem leli, helyettük a halál,

csőre töltve nehéz, belga pisztolyt talál.

Fegyver nélkül járni életveszély máma:

hálával gondolunk „nagy” Amerikára.

Hogy ez hová vezet? - Leírni is félek.

Ettől „nemesedik” a gyermeki lélek? !

Pisztoly, bicska, bomba,

és egy rozsdás bökő:

így ragyog előttünk

egy új világjövő…

Gyermeket nevelni

bizony - ma már – dráma.

Imádkozhat értük

a Dalai Láma.

Talán annak szava majd meghallgattatik.

…Csak nehogy átszúrják neki is

a bögyit!...