Tartalom
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Publikum
Indulás: 2007-02-28
     
Beszámolok 2014
Beszámolok 2014 : Megalalkult a Lendület irodalmi műhely

Megalalkult a Lendület irodalmi műhely

  2014.07.10. 13:47

Beri Róbert az Éden Műhely mellé egy másik műhelyt is alapított Lendület néven - Beszámoló és Fotók


Beri Róbert költő, szerkesztő „Lendület” néven újabb irodalmi műhelyt alapított 2014. június 4-én, így már kettő zártkörű, meghívásos műhelyt vezet minden héten. Az alapítás céljáról így vall:

 

„Mivel a már lassan három éve működő, 82 rendezvénynél járó Éden Műhelyt kiemeltként kezelem –, amit jelezz az is, hogy végül csak öt fő válhatott taggá az évek során megfordul kb. 40-50 alkotó közül - úgy gondoltam, indítok egy másik műhelyt is, amely alap műhelyként funkcionál, és amelybe legfőképpen kezdőket hívok meg, akik mindemellett kellőképpen nyitottak, tehetségesek. Ide időnként vendég elemezőket is meghívok, főleg az Éden műhely tagjait, név szerint: Ferencz Anna író, Kovács Gabriella /Erdély/, Zsigmond Eszter, Mátyás Ferenc költők, Szecsődy Kristóf költő, író.

A Lendület műhelyben nem várom el, hogy csak a kornak megfelelő, modern verseket hozzanak, ellenben az Éden műhelyben igen, bár ott sincs vasszigor e tekintetben. Bízom abban, hogy idővel ebből a műhelyből is kikerülnek olyanok, akik kiérdemlik, hogy tagok lehessenek az én olvasatomban kiemelt tehetségeket tömörítő Éden műhelybe. Szellemesen szólva Lendületből az Édenbe kerülhetnek.”

 

Az alábbi linken megtekinthetők az első három Lendület műhely fotói:

 

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=36404965

 

     
     
Írások
     
Tartalom

Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!