A „Poéták 2014” – saját kötet és pénz-fődíjas versíró pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Csák Gyöngyi – költő, író, a Magyar Írószövetség tagja

http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/

Gyimesi László – költő, irodalmár, a Magyar Írószövetség tagja

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyimesi_L%C3%A1szl%C3%B3_Lajos

Lajtai Gábor – költő, a Napsziget Irodalmi Folyóirat szerkesztője

http://www.muveszetek.hu/lajtai/

Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós

http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29

Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473

Serfőző Attila – költő, író, festőművész, a Héttorony irodalmi portál vezetője

http://www.serfozoattila.hu/

Zalán Tibor – költő, író, dramaturg

http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home

Gratulálunk a helyezetteknek.

Első helyezett:
 

Péter Éva Erika

{ egy pohárka reggelt }

egy pohárka reggelt töltök érted
és mindennap azt hiszem hogy iszlak
egy korty rezeg az első istenképben
s földre loccsan áldozati csillag

tán valahol így engem is kitöltesz
s mert félbemaradt rituálé nincsen
majd illeszkedünk egyszer az egészhez
az sem baj ha nem így van csak higgyem

Második helyezett:

Őszi Lili

Víziók

(1)

Hanyatt dőlök. A víz felszínén

hajszálvékony erek ágaznak szerteszét.

Száz meg száz. Apró kapillárisok,

de a színük lila.

(2)

Kinyitom a szemem.

A szélben szabadon keringő ökörnyállal

egyszerre érkezik a nagytestű vízimadár.

Mellkasomra telepszik.

(3)

A karom belelóg a tóba.

Hallom, ahogy az apró halacskák

cikázva közlekednek artériám

csillagösvényein.

(4)

Rajtad fekszem, és érzem

a csuklómon hagyott leheleted

lángvirágát, melyet a hold

hűs fénye sem tud letörölni többé.

Harmadik helyezett:

Zajácz Edina

Látomás

Kimondhatatlan szavaim üldöznek,
feszülő tomporú, sötét agarak,
ha utolér egyszer, ugye nem öl meg
a féktelenné idomult akarat?

Mikor vállad csupasz gödrében zihál,
s csak Isten látja a holnapi utat,
milyen fény szitál rád, ezüst vagy opál,
hol hegyek érintik össze sarkukat.

Éhes öklébe gyűr a határtalan,
míg lépteidhez forrad a hallgatás,
nélküled illesztgetem, mi hátra van,
közelebb jöhetnél - meg ne lássa más;

ahogy sejtjeimre hullatja magát
tűnődő szemedből millió karát.

Negyedik helyezett:

Szamos Zsófia

Fulladás

A gondolat kecsesen ívelt,

vigyázva a néma utasokat.

- Élni élve is lehet, –kacagta,

narancssárga-füst egünk alatt!

Siklott tovább a fülek mögött,

megpihent vasalt hajtincseken.

- Fájni szépen is lehet, – dalolta,

nem csak késhegyen, véreresen!

Belesett álmos táskák száján,

szeplővé lett egy szőke gyermeken.

- Látni mélyről is lehet, - nézett szét,

nem csak pohárból, üvegesen!

Ők nem hallották. Íve megtört.

Kérdőn tekintett körbe-körbe.

- Félni bátran is lehet! – kiáltott,

nézve szembe, csontba, bőrbe.

Eltűntek mind. Vajon ott voltak?

Voltak-e egyáltalán?

- Sírni szívből is lehet! – üvöltött.

Visszhang csorgott a vonat falán.

Zakatolás hallatszott csupán.

Siklott a vigyorgó szellemvonat.

- Lenni… fájni… félni… sírni…

suttogta halkan a gondolat.

Ott állt. Keserűt szippantva

a szívelhagyottság rózsaszagába.

- Élni csak élve lehet. – dalolta,

és belefulladt az éjszakába.

Ötödik helyezett:

Balázsi Tünde Gabriella

Kitárulkozás

Eltöröltetett ma minden ítélet

s a földön és az égben minden egy tenyérben

keres menedéket

apró szembogárban lobogó lángocskában

hallgatlak megtöretve az élet ág-bogában

karistolódva és zúzódva csendben

feloldódva szelíd istenszerelemben.

Különdíj:

Kenyeres Lilla /20 éves/

Ihlet

A csend végül mégis megmarad,

ha megszenteli a pillanat,

nincs, hogy titkon ne dobogna

a lámpafény-itta sarokba,

ott a dallamos sorokban,

a szódával felöntött borokban

ott ahol a szavak véget érnek

és mielőtt újra jönnek

előbújik a kabát alól,

visszapattan a sárga falról.

Leplet dob rá a zaj,

a csend fű,

Ő avar.

Aztán meg beül a szívedbe

és ott marad,

mint a por a celluxban ragad.

És többé már szét nem szeded,

észre sem veszed,

csak pattan, csak csillan,

csak némán egyedül,

mikor a csend előkerül.

És az, ami volt, az marad,

nyugvó, alvó, mélabús áradat.