Tartalom
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Publikum
Indulás: 2007-02-28
     
Beszámolok 2007-2011
Beszámolok 2007-2011 : Baráti versíró találkozó Budapesten

Baráti versíró találkozó Budapesten

Beri Róbert /Beró/  2008.06.25. 00:19

"Poetosok összejöttek, Remekül mulattak,"

Az ország legnagyobb amatőr versírással foglalkozó oldalán, a poet.hu-n a már több mint egy éve intenzív közösségi életet élő versírók között egyre nagyobb igény mutatkozott, hogy a virtuális valóságból és a nick-nevek álcája mögül kilépve személyes kontaktusba keveredjenek egymással. Ez év áprilisában sor is került az első poet-találkozóra, amely remek hangulatban telt el, s amelyen a fiatalabb korosztály képviseltette magát. A második június 21-én volt, amelyre jómagam nem tudtam elmenni, ezért úgy döntöttem felutazom a fővárosba és szervezek egy baráti versíró találkozót, amelyről meghívásos alapon E-mailben értesítettem az alkotókat. Összesen 23 versírót hívtam meg, plusz Kövesdy Mártont az oldal szerkesztőjét.

Heten nyomban visszajelezték, nem tudnak részt venni a találkozón, hárman semmit nem reagáltak, ellenben a többiek örömmel fogadták a meghívást, ezért június 14-én bizakodva vettem az irányt a főváros felé.

Két jó barátom és a nyíregyházi Budai Zolka versíró társaságában indultam el. Sajnos a találkozó Hősök terére meghirdetett gyülekezési időpontjára nem értünk oda, ennek oka egy kerékcsere volt valamint az, hogy a sofőrünk nem állt a helyzet magaslatán - rossz irányba mentünk a találkozó helyszínére -, így jó fél óra késéssel érkeztünk a többiekhez, akikkel folyamatos telefonkapcsolatban voltunk.

A Hősök terén a következő versírók jelentek meg:


Résztvevők: amalina Székesfehérvár, Bajó Sándor (Bajo_Alex) Szentes, Beri Róbert (Bero) Hajdúdorog, F. Bozó Éva (bozoeva) Pécel, Dobos János (Dobos_J) Eger, Elek Zsolt (ElekZs) Győr, Für János (furjanos) Hajdúböszörmény, Nagy Edina (Holdsugar) Dunaharaszti, Varga Nóra (Nora001) Győr, Juhász Magda (magdus) Budapest, Kövesdy Márton (Poet) Budapest, Erdős Pál Attila (sodrelap) Budapest, Csécsei János (Soultribe) , Budai Zolka (z) Nyíregyháza

.

A kölcsönös bemutatkozás után elindultunk egy kávézót keresni. Séta közben tovább ismerkedtünk egymással, minek során F. Bozó Éva megjegyezte, szépen beszélek, tetszett neki hajdúsági tájszólásom, Csécsei János pedig mosolyogva állapította meg, hogy milyen vidám fiú vagyok. Persze, hogy fülig ért a szám, amikor végre személyesen is találkozhattam azokkal, akikkel már hónapok óta kulturális virtuális közösségi életet élek.

Rövid tétovázás után az Andrássy úton található Kar Café kerthelyiségében vertünk tanyát. Mindenkinek volt mondanivalója, zsibongtunk, nevetgéltünk, udvarolgattunk, szemmel láthatóan és jól hallhatóan mindenki remekül érezte magát. Számomra senki nem okozott csalódást, sodrelap az életben is olyan vicces figura mintahogyan az a verseiben megmutatkozik, a Juhász Magda kedves nagymamához méltón finom pogácsával érkezett, amit a Zolka jóízűen csócsált a találkozó alatt, a Nóra pedig egészen elbűvölő jelenség.

A találkozónak volt egy hivatalos része, a Márton megkért adjam át a hónap verse díját Für Jánosnak, aki egy könyvutalványt kapott. És ha már Jánosnál tartunk, említést kell tennem, hogy egy meglepetéssel készült. Legutóbbi verseskötetét osztogatta a jelenlévőknek, akiknek dedikálta is azt.

A vidám baráti találkozó kilenc órakor ért véget, s megfogadtuk, eztán sűrűn fogunk találkozni. Rajtam nem fog múlni, hiszen ennyi remek emberrel mindig öröm találkozni.

 

Fotók a képözön menüpontban!!

 

Másnap Varga Nóra versbe foglalta a találkozót:

 

 

Poet-buli

 

Poetosok összejöttek,
Remekül mulattak,
Nincs ki őket hazavigye,
A kocsmában ragadtak.

Beszélgetnek és söröznek,
Rengetet kacagnak,
Ismerkednek, verselgetnek,
Rigmusokat faragnak.

Sodrelap viszi a szót,
Ha kell, ha nem sóderol,
Bajó Alex bólogat csak,
S Magdusnak udvarol.

Bozó Éva harsány kedve,
Beróra is átragad,
Für János és barátnője,
Ingyen könyvet osztogat.

Poet Márton és Holdsugár
Buzgón, s gyakran kattintgat,
Loppal lencsevégre kapják,
Bölcs poéták szárnyalását.

Amalina pirítóst ken,
Soultribe sörre szavaz,
Nóra inkább kávét rendel,
Zolka szomjas, kólát vedel.

Dobos Józsi, Elek Zsolti,
Mind kiváló rímfaragók,
Zsolti, hálám üldözni fog,
Hogy nem kellett vonatoznom.

Hát így mulatott poet-banda,
Andrássy út százharminc alatt,
S megfogadtuk, barátsággal,
Hogy összejövünk gyakrabban.

     
     
Írások
     
Tartalom

PIKKIN SHOP - Márkás cipõk, jó árak! - VANS, NEW BALANCE, CONVERSE, NIKE, PUMA, LEVI'S - KATT A CIPÕKÉRT!:)    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Sok asztrológiai és ezoterikus olvasmány,szoftverek,horoszkóp megrendelési lehetõségek diplomás asztrológustól! Kattints    *****    A legmenõbb mandalás póló a tied lehet! Kattints ide!    *****    A legjbb cicás póló a Pólómánia oldalán! Kattints!    *****    Horoszkóp minden érdeklõdõnek, diplomás asztrológustól. Rendeld meg, a nagyon részletes analízist és 3 év elõrejelzést!    *****    Gyémánt Erika blogja. Gyere és nézz be!    *****    Tarot kártyajóslás kedvezményes áron - Norina Tarot.    *****    Egy jó receptet keresel? Kattints, és válogass, a jobbnál jobb receptek között!    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Kiket várunk nagyon? ismerd meg a keresett és canon karaktereinket :)    *****    "Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!" - Tennessee Williams    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Mit érez irántad? Miért viselkedik úgy, ahogy? Megcsal? - A Tarot kártya tudja a választ! Norina Tarot    *****    <<< szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték >>>    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    ÉS MI LESZ AZ ÁR, AMELYET MEG KELL FIZETNI MÁGIÁÉRT? MIRE LEHET KÉPES EGY DRUIDA, KI HOSSZÚ ÁLOMBÓL ÉBRED?    *****    Párkapcsolat, karrier, pénzügyek - elakadtál valahol? Szeretnéd tudni a válaszokat? Akciós Tarot kártya elemzés!    *****    and i know now that this world will never be enought