Tartalom
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Publikum
Indulás: 2007-02-28
     
Beszámolok 2007-2011
Beszámolok 2007-2011 : „A száz könyv” irodalmi pályázat

„A száz könyv” irodalmi pályázat

  2011.10.25. 17:01

A zsűri munkájában Beri Róbert is részt vesz.


 

A tanítványi láncolat irodalmi klub (www.lancolat.blogspot.com) pályázatot hirdet „A száz könyv” címmel!

A pályázat témája és tárgya:

A pályázat ötletét, alapgondolatát Hamvas Béla „A száz könyv” című írása adta. Hamvas ebben az írásában rövid ismertetőkkel ellátva összeállította annak a száz könyvnek a listáját, melyek által szerinte rekonstruálni lehetne a világirodalom legfontosabb elemeit, ha az valamilyen (fiktív) oknál fogva megsemmisülne. Ezt írása elején egész pontosan így határozza meg: „A feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból, vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állítani.”
A pályázó feladata is ehhez hasonló: egyenként kb. 10-15 sornyi ismertetőt írni 10 db olyan könyvről, melyet a pályázó szerint mindenkinek el kellene olvasnia, ami közel áll hozzá, amit alapműnek tart, vagy ami az ő számára valamikor sorsfordító jelentőséggel bírt. A pályázó elsősorban ne tartalmi ismertetőt írjon, inkább azt emelje ki, hogy miért érdemes az általa ajánlott írásműveket elolvasni másoknak is?
Hamvas Béla „A száz könyv” című ötletadó írása itt megtekinthető:
http://www.hamvasbela.hu/o
lvasmanyok/aszazkonyv.html

Formai követelmények:

1. A pályáztatni kívánt írásművet word dokumentumban kell elküldeni a szinba@gmail.com email címre a szerző nevének megjelölésével.
2. Egy-egy pályamű (vagyis a 10 ismertető összesen) nem lehet hosszabb 2,5 A/4-s oldalnál.
3. A pályázó adjon címet is az összeállításnak.
4. A betűtípusnak Times New Romannak kell lennie, 12-es betűmérettel.
5. A margókra és a sortávokra vonatkozóan a Word alapbeállításai az irányadóak.

Beküldési határidő:

2011. december 31.., éjfél

Értékelés:

A beküldött pályaműveket a tanítványi láncolat irodalmi klub kritikusai és a Comitatus folyóirat szerkesztői fogják értékelni, név szerint: Faragó Eszter (kritikus), Paszternák Éva (segédszerkesztő), Hornyik Anna (kritikus) Nyírfalvi Károly (kritikus, szerkesztő), Beri Róbert (segédszerkesztő), Szinay Balázs (főszerkesztő).

Eredményhirdetés január második hetében várható. Az előre vártnál több pályamű beérkezése esetén ez az időpont csúszhat, a többletmunka függvényében.
Mivel értékelési szempont a választékos, igényes, szépirodalmi jellegű megfogalmazás is, erre külön kéretik odafigyelni!
Az eredmény a tanítványi láncolat irodalmi klub és a Comitatus folyóirat oldalán lesz olvasható a fentebb jelzett időpontban.

Nyeremények:

Az első három helyezést elért pályamű felkerül a Comitatus folyóirat (www.comitatusfolyoirat.blo
gspot.com) weboldalára, így helyet kap aktuális lapszámában.

Ezen felül,
az 1. helyezett 10 000 Ft értékű könyvjutalomban + 4500 Ft pénznyereményben,
a 2. helyezett 7 500 Ft értékű könyvjutalomban + 3500 Ft pénznyereményben,
a 3. helyezett 5 000 Ft értékű könyvjutalomban + 2500 Ft pénznyereményben
részesül.

A nyeremény értékek tájékoztató jellegűek. A felajánlásoktól függően ezek összege növekedhet (a legutóbbi, hasonló jellegű pályázatunkon 51 000 Ft összértékű könyvfelajánlást kaptunk), illetve kiegészülhet Hamvas Béla kötetekkel, ha ezt a felajánlást is sikerül realizálni.

Fontos, hogy postázást, postai kiküldést csak belföldi postacímre tudunk vállalni!

Könyvfelajánlásokat bárkitől köszönettel fogadunk! Ez ügyben privát levélben, vagy a szinba@gmail.com email címen lehet jelentkezni!

     
     
Írások
     
Tartalom

Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!